Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ír pénzügyminiszter: a nemzet túlélése függ a deficitcsökkentéstől

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az ír kormánynak meg kell találnia a forrásokat a jövő évi költségvetésben ahhoz, hogy legfeljebb 12 százalékon stabilizálni lehessen a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiányt - írta vasárnap megjelent cikkében az ír pénzügyminiszter, aki szerint az eddigi két pótköltségvetés Írország \"puszta túlélését\" szolgálta.

Brian Lenihan szerint a főleg adóemeléseket tartalmazó pótköltségvetések nélkül "a deficit a GDP 16-17 százalékára dagadt volna, és ez olyan szint, amelyen az ország túlélése vált volna kétségessé".

Lenihan a Sunday Business Post című vasárnapi dublini üzleti lapnak írt cikkében négymilliárd euróra tette azt a megtakarítást, amelyet a decemberben beterjesztendő 2010-es költségvetésben végre kell hajtani.

A miniszter szerint ez is csak ahhoz elég, hogy 12 százalékon - az euróövezeti küszöbérték négyszeresén - stabilizálódjék az ír deficit, de legalább ez kell ahhoz, hogy "a hitelezők lássák, képesek vagyunk kezelni tulajdon nehézségeinket".

A mostani fordulóban - a jövő évi költségvetés tervezetében - az ír kormány már csak egy új széndioxidadót tervez, más további adóemeléseket nem, viszont elérkezettnek látja az időt a kiadások kemény lefaragására, lapértesülések szerint főleg a munkanélküli segély és a családi pótlék megkurtítása révén.

Az euróövezeti alapító tag Írországot sorra minősítik le a nagy nemzetközi hitelminősítők a közfinanszírozási helyzet súlyos romlása miatt.

Legutóbb, e hónap elején a Fitch Ratings rontotta agresszív mértékben, egyszerre két fokozattal Írország szuverén adóskockázati besorolását, az ír gazdaság teljesítményének meredek zuhanásával és a kormányzati adósságkötelezettségek "kivételes mértékű" emelkedésével indokolva a lépést.

A Fitch listáján a hosszú futamú ír államadósság kockázati osztályzata az addigi "AA plusz"-ról "AA mínusz"-ra változott, a köztes "AA" besorolás kihagyásával.

A Fitch Ratings az osztályzatrontáshoz fűzött elemzésében azt írta: becslése szerint az ír hazai össztermék az idén - nominálértéken - 9 százalékkal, 2007-2010 között összesítve 14 százalékkal zuhan. A Fitch azzal számol, hogy az ír államháztartási hiány az idén eléri a GDP-érték 12,5 százalékát, és jövőre is 12 százalékos lesz.

A hitelminősítő szerint ebben a helyzetben a bruttó ír államadósság 2010 végére a hazai össztermék 110 százaléka fölé emelkedik. Az adósságráta 2007 végén még alig 25 százalék volt.

A Fitch májusban vonta meg Írországtól a lehető legjobb, "AAA" adóskockázati besorolást, már akkor is az adósságráták meredek emelkedésére hivatkozva; a november eleji leminősítés azóta a második volt.

Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's már március végén megvonta Írországtól az elit "AAA" osztályzatot, és azóta ez a cég is még egyszer leminősítette az ír adósságot, amelynek besorolása most "AA" az S&P listáján.

Az ír kormány egyik tagja nemrég egyenes utalást tett arra, hogy Írország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat, ha a jövő évi költségvetésben nem sikerül megfelelő mértékű kiadáscsökkentést érvényesíteni.

A londoni Financial Times múlt havi beszámolója szerint Mary Harney egészségügyi miniszter - a költségvetési reformok egy fő szószólója - azt mondta: az ír állam kiadásai hetente 500 millió euróval (135 milliárd forinttal) haladják meg a bevételeket, ami fenntarthatatlan. - Ha a kormány nem tudja megtenni a szükséges intézkedéseket, majd jönnek mások, például az IMF, és egyik napról a másikra meghozzák e döntéseket - mondta a brit gazdasági lapnak az ír politikus.