Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lámfalussy: forgatókönyv kell a jegybankok és kormányok visszavonulására

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Készíteni kell olyan forgatókönyveket, amelyekben vázolják a jegybankok, illetve a kormányok, hogyan vonulnak vissza a pénzügyi szférából - mondta Lámfalussy Sándor budapesti előadásán. A közgazdász professzor szerint szükséges a pénzügyi felügyeleti reform, amely a válság által felvetett problémákat orvosolja.

Komoly kockázata van annak, ha marad a jelenlegi monetáris és fiskális politika, amely túlságosan beleavatkozott a pénzügyi szféra piaci működésébe - mondta az euró atyjaként emlegetett közgazdász professzor.

Lámfalussy Sándor szerint olyan forgatókönyveket kell készíteni, amelyek ebből az expanzióból való kiszállást tervezik, mert különben elszabadulhat az infláció, és újabb piaci buborék alakulhat ki.

A professzor azt mondta: a kormányoknak minél előbb meg kell tenniük a szükséges lépéseket, mert a mostani döntéseknek másfél év múlva lesz hatásuk.

Lámfalussy Sándor szerint az Európai Unióban egyeztetni kellene a fiskális politikát, például a hiány lefaragásáról.

A közgazdász professzor a bankrendszerről szólva kifejtette: a nagy pénzintézetek már csak méretüknél fogva is túl nagy kockázatot jelentenek a jövőben is. Szerinte az Európai Unióban a pénzügyi közvetítők felügyeleti rendszerét meg kell reformálni.

Fontos, hogy makroszinten vizsgálják meg a pénzügyi stabilitás problémáit, és főleg a megelőzésre helyezzék a hangsúlyt, mondta Lámfalussy Sándor, aki hozzátette: ez nem könnyű, mert már önmagában az információkat összeszedni sem egyszerű.