Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fél év múlva élénkülhet meg a lakáspiac

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A fővárosban 30-40, vidéken 50 százalékos volt a visszaesés a lakáspiacon - mondta az Otthon Centrum elemzője. Valkó Dávid hozzátette: a jövő évi választások miatt 2010 első féléve bizonytalan lesz a lakásvásárlásokat illetően, ezért javulás akkor sem várható, legfeljebb a második félévben.

Visszaesett a kereslet a lakáspiacon - mondta az InfoRádiónak Valkó Dávid, az Otthon Centrum elemzője. A társaság elemzése szerint az év első hónapjaiban azok is kivártak a lakásvásárlással, akik a szigorodó banki feltételek mellett is hitelképesek lettek volna. Az állami támogatások és szocpol júliustól való megszüntetése miatt bekövetkezett élénkülés sem ellensúlyozta a nyári látványos visszaesést.
Mivel az utolsó hónapok forgalma is csak mérsékelten emelkedett, az Otthon Centrum 2009-ben Budapesten a tavalyi forgalom szűk kétharmadára számít, míg vidéken a visszaesés meghaladhatja az 50 százalékot is - fejtette ki az elemző. Valkó Dávid szólt arról is, 30 százalékkal kevesebb új lakást adtak át idén 2008-hoz képest, és a kereslet még jobban visszaesett, így Budapesten mintegy 2900-ra nőtt az eladatlan lakáskészlet.

A lakásárak csökkenésének üteme elmarad az év elején becsült mértéktől, és tendenciaszerűen csak az év második felében, a támogatások megszűnése miatt amúgy is jelentősen lassuló piacon jelent meg. Kivételt képeznek a panellakások, amelyek ára az év egészében egyenletesen csökkent - közölte a társaság.

Az Otthon Centrum várakozásai szerint a lakásvásárlási hajlandóság 2010. második félévétől indulhat erősödésnek, de a válság előtti, 2008-as ingatlanpiaci helyzet csak 2011 közepére térhet vissza. Az árak alakulása pedig átlagosan a kereslet változásaitól függ; ennek megfelelően a csökkenő tendencia a jövő év első felében még marad. A hitelezési volumenek visszaesése ugyanakkor tartósabb is lehet, mindenesetre az idei évhez képest jövőre némi növekedésre számít a cég. Hozzáteszik: több bizonytalan tényező nehezíti a jövőbe tekintést, melyek közül a legfontosabb a 2010-es parlamenti választás, ami gyakran jelentett eddig is fordulópontot a piac működésében.

A lakosság minden bizonnyal várakozó állásponton lesz, ezt némileg ellensúlyozhatja, és már januártól forgalomgeneráló tényező lehet az illetékek jövő évtől bevezetett csökkenése. Lakások esetében, a 4 millió forint feletti rész után a 6-ról 4 százalékra csökkenés egy 20 milliós ingatlannál alapesetben 320 ezer forinttal kevesebb illetékterhet jelent az idei évihez képest.

Az újlakás-piacra az idén októberben bevezetett támogatott hitel-konstrukció jelenlegi formájában önmagában 2010-ben sem lesz pozitív hatással. A beruházók által nyújtott kedvezmények és innovatív értékesítés-ösztönző megoldások továbbra is fennmaradnak - közölte az Otthon Centrum.

Valkó Dávid kiemelte: előzetes felmérésük szerint 2010-ben az idei évhez képest újabb 50 százalékkal eshet vissza az átadott lakásvolumen. Ennek következtében 2011-re hiány alakulhat ki új lakásokból, ami a jó környéken lévő legkeresettebb lakástípusokat már jövőre is vonzó befektetési alternatívává teheti - tette hozzá a vezető elemző.

Hanganyag: Panulin Ildikó