Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Cafeteria: amit még az idén érdemes beszerezni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Még ebben a hónapban érdemes BKV-bérletet, vagy hideg étkezési és kultúrautalványt beszerezniük a cégeknek, hogy még az idei szabályok szerint adózzanak azok után - mondta az InfoRádiónak az RSM-DTM adótanácsadó cég vezérigazgatója. Kalocsai Zsolt hozzátette: ezzel akár 30 százalékos megtakarítás is elérhető.

Lényeges, a béren kívüli juttatásokat érintő változások lépnek életbe januártól, ezért a munkáltatóknak - amennyiben ebben az évben nem merítették ki az adómentesen adható keretet - érdemes még decemberben megvásárolniuk a dolgozóiknak például az éves BKV-bérletet. Ez esetben ugyanis a juttatás után még nem kell adót fizetni - mondta az InfoRádiónak az RSM-DTM vezérigazgatója.

Kalocsai Zsolt hozzáette: fontos, hogy a hideg- és melegétel-utalvány, illetve a kultúrautalvány csak akkor adómentes, ha még idén átadják a munkavállalóknak, akik 2010-ben is felhasználhatják azokat.

A szakértő szerint a munkáltatóknak továbbra is érdemes béren kívüli juttatásokat adniuk a dolgozóiknak: 30 százalékos, vagy annál is nagyobb megtakarítást érhetnek el, ha a kedvezményes, 25 százalékos adókulccsal terhelt elemek közül válogatnak, ahelyett, hogy bér formájában adnák oda ugyanazt az összeget.