Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

OMMF: enyhültek az állami támogatásból történő kizárás egyes szabályai

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A fekete foglalkoztatás miatt már az első elkövetéskor kizárja magát a cég az állami támogatást igénylő pályázatokból, viszont több vétséget két éven belül ismételten kell elkövetni a kizáráshoz - hívja fel a figyelmet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMFF).

Idén június 1-től két olyan vétség létezik, amelyet elkövetve már az első alkalom után kizárja magát a cég az állami támogatást igénylő pályázatokból. Az első az, amikor bejelentés nélkül - azaz feketén - foglalkoztat valakit, míg a második esetben a szakszervezeti, illetve az üzemi tanácsi jogokat sérti meg.

Ez év november 1-jétől viszont azok a szabályok hatályosak, amelyek a két éven belüli ismételt jogsértést sújtják kizárással. Ilyen például a munkabérre, a külföldiek foglalkoztatására, vagy a munkaidő nyilvántartásra vonatkozó szabályok megsértése. Ezeket a jogsértéseket 2009. november 1. után "kell elkövetni", és ha több telephelye van a munkaadónak, akkor telephelyenként külön-külön számítanak a jogsértések.

A jogsértést megállapító hatósági határozatnak végrehajthatónak, a bírósági ítéletnek pedig jogerősnek kell lennie ahhoz, hogy számításba lehessen venni.