Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Petíciót adtak át légi szakszervezetek a PM-ben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Petícióban követelik a légiközlekedési szakszervezetek a repülőtéren és a Malévnél kialakult, az érdekképviseletek szerint már kritikus helyzet, a szerződések és a problémák orvoslására készülő tervek nyilvánosságra hozatalát; az Oszkó Péter pénzügyminiszternek címzett petíciót szombaton adták át a Pénzügyminisztériumban.

Ferenczi Zsolt, a pilótákat tömörítő érdekképviselet, a Hunalpa szóvivője elmondta: a dokumentumot valamennyi repülőtéri és maléves szakszervezet aláírta, és azt az országgyűlési képviselőknek is eljuttatták.

Azért Oszkó Péternek címezték a petíciót, mert a magyar állam a tervek szerint újra tulajdonosa lesz a Malévnek, így a tulajdonosi jogokat a pénzügyminiszter gyakorolja majd. A petíciót a PM titkárságvezetője vette át.

A petícióban a szakszervezetek szorgalmazzák, hogy hozzák nyilvánosságra a Malév és a Budapest Airport privatizációs szerződéseit. Követelik a moszkvai egyezmény nyilvánosságra hozatalát, amelyet a pénzügyminiszter kötött a Malév helyzetének rendezésével kapcsolatban.

A szakszervezetek szorgalmazzák a magyar állam garanciáját a munkahelyek megőrzésére, és a Malév "hathatós segítségét", ami nemcsak a választásokig tartja életben a nemzeti légitársaságot.

Az állam beavatkozását követelik, "amikor a Hochtief vagy a Malév vezetése megfélemlítést alkalmaz a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel szemben". (A Hunalpa tájékoztatása szerint Martin Gauss vezérigazgató levélben rendkívüli felmondással fenyegette meg a szakszervezet vezető tisztségviselőit, miután a bíróság a szakszervezet nyári sztrájkbejelentésében foglalt követelések jogellenességét állapította meg.)

A petícióban a magyar államtól követelik a szakszervezetek, hogy "tegyenek hathatós intézkedéseket a korrupció megszüntetésére, tartassák be a hatályos Kollektív Szerződést és a Kollektív Szerződés értékű megállapodásokat!"

A Malév és a pilóták érdekvédelmi szervezete, a Hunalpa csütörtökön megállapodott abban, hogy a Malév-pilóták nem lépnek sztrájkba az idén, ugyanakkor a megállapodás mellett is fenntartják bérkövetelésüket.