Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kötelező biztosítás - amire ügyelnünk kell mostanában!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kezünkben kell, hogy legyen az év végéig az új kötelező biztosításról szóló szerződés vagy visszaigazolás, ha mégsem, akkor be kell szerezni az alkusztól vagy a biztosítótól - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke.

Papp Lajos hozzátette: 2010-ben csak március elsejétől ellenőrzik a rendőrök a biztosítási díj befizetését, mivel a díjak befizetésére a jövő évtől már nem 30, hanem 60 nap áll rendelkezésre.

Az év első két hónapjában így csekket nem, csak a szerződésről szóló dokumentumot kell magánál tartania az autósnak. Ezt internetes szerződéskötéskor szinte azonnal megkapja az ügyfél, ha más módon váltott biztosítót, akkor azonban alkuszától vagy biztosítójától kell kérnie a dokumentumot, ha még nem kapta meg.

Aki az év utolsó napjaiban okoz balesetet, annak a korábbi biztosítója téríti meg a károkat. Ebben az esetben számolni kell azzal, hogy a bónuszfokozat módosul, így az új biztosító által ajánlott biztosítási díj is növekedhet.

Az év első napjaiban okozott kárért már az új biztosító felel, akkor is, ha a díj még nem lett befizetve. A szerződés ugyanis már ekkor érvényes.

Hanganyag: Panulin Ildikó