Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pluszban nyitott a BUX

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,30 pontos emelkedéssel, 21.984,96 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,25 százalékos erősödést jelent. A nyugat-európai tőzsdék vegyesen kezdtek.

A MOL 0,7 százalékkal, 18.600, az OTP 0,4 százalékkal, 5.870 forintra emelkedett.

A Magyar Telekom és az Egis árfolyama nem változott, a Richteré 0,2 százalékkal növekedett.

Tőzsdenyitáskor egy euró 269,39, egy dollár 193,47 forintot ért.

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék kedden. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,05 százalékos csökkenéssel, a frankfurti DAX-30 0,17 százalékos és a párizsi CAC-40 0,11 százalékos emelkedéssel kezdte a napot.

Hétfőn az FTSE-100 5.247,41 ponton, a DAX-30 5.654,48 ponton, a CAC-40 3.762,01 ponton zárt, mindhárom mutató emelkedett.

Az ázsiai tőzsdéken optimista hangulatban zajlott a keddi kereskedés, amit az váltott ki, hogy hétfőn Kínában, Amerikában és Európában a vártnál kedvezőbben alakultak a beszerzési menedzser mutatók, s ebből a befektetők a gazdasági tevékenység élénkülésére következtetnek.

Tokióban a 225 válogatott részvényt tartalmazó Nikkei 1,6 százalékkal 10.129,91 pontra emelkedett. Elsősorban az exportőrök papírjai drágultak, élükön a Toyotával, miután a cégnél ismertették a visszahívott autók megjavításának részletes menetrendjét. A hongkongi Hang Seng index ekkor 0,22 százalékos emelkedésben volt, a sanghaji összetett mutató 0,45 százalékos nyereséget jelzett, a szöuli Kospi viszont már 0,66 százalékos gyengüléssel zárt.