Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Azonnali tájékoztatást kért Romániától a környezetvédelmi miniszter

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Azonnali hivatalos tájékoztatást kért Romániától a nagybányai aranykitermelés tervezett újraindításáról a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

Szabó Imre Borbély László romániai környezetvédelmi miniszternek írt levelében emlékeztetett: Budapest a román lapokból értesült arról, hogy újrakezdhetik az aranykitermelést a 2000-ben történt tiszai ciánszennyezést okozó üzemben Nagybányán, miután egy orosz vállalat környezetvédelmi engedély kibocsátását kérte a hatóságoktól.

Szabó Imre hangsúlyozta: Budapest figyeli az eljárást, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne települhessen a határ közelébe egy Magyarország területét környezetvédelmi szempontból veszélyeztető beruházás.

Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter a Krónika című erdélyi napilapnak közben azt mondta: a tárca még nem kapott olyan dokumentumot, amely arra utalna, hogy Nagybányán újra akarnák indítani az aranykitermelést.

A Romania Libera tegnap azt írta: az üzem a leggazdagabb orosz üzletember, a becslések szerint 9,5 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkező Mihail Prokhorov tulajdonába került, és a cég környezetvédelmi engedély kibocsátását kéri a román hatóságoktól.