Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megmenekült az EMFESZ

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az EMFESZ Kft.-nek nem kell letétbe helyeznie 6,8 milliárd forintot, miután fellebbezésére a bíróság visszavonta a Nitrogénművek Zrt. kérelme alapján hozott korábbi végzését - közölte az EMFESZ.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 2010. január 28-i végzésében 6,8 milliárd forint őrzési letétbe helyezésére kötelezte az EMFESZ Kft.-t - emlékeztet a gázszolgáltató társaság közleménye.

Hétfőn több napilap is beszámolt arról, hogy az EMFESZ ügyvezetője, Góczi István nemzetbiztonsági vizsgálatot kér Bajnai Gordon kormányfőtől a bírósági végzés miatt, a 6,8 milliárd forint letétbe helyezése ugyanis ellehetetlenítené az EMFESZ működését. Ezzel veszélybe kerülne 200 ezer lakossági, háromszáz önkormányzati ügyfél, 35 városi fűtőmű és háromszáz ipari fogyasztó gázellátása is.

A bírósági eljárás az EMFESZ és a Nitrogénművek közötti, 2008-ban kialakult kereskedelmi vitára nyúlik vissza. A műtrágyagyár 7 milliárd forintot követel az EMFESZ-től.