Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Folytatja az emelkedést a BUX

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,11 pontos emelkedéssel, 21.710,44 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,75 százalékos erősödést jelent. Emelkedő indexekkel nyitottak a főbb nyugat-európai tőzsdék is.

A MOL árfolyama 0,6 százalékkal, 18.175, az OTP-é 1,7 százalékkal, 5.670 forintra emelkedett.

A Magyar Telekom 0,1 százalékkal erősödött, a Richter 0,7 százalékkal gyengült, az Egis árfolyama nem változott.

Tőzsdenyitáskor egy euró 268,11, egy dollár 198,24 forintot ért.

Emelkedő indexekkel nyitottak a főbb nyugat-európai tőzsdék is. A londoni FTSE-100 index 0,41 százalékos emelkedéssel, a frankfurti DAX-30 index 0,25 százalékos erősödéssel, a párizsi CAC-40 index 0,17 százalékos nyereséggel kezdett.

Hétfőn az FTSE-100 index 5.405,94 ponton, 51,42 pontos, 0,96 százalékos nyereséggel, a DAX-30 index 5.713,51 ponton, 115,06 pontos, 2,06 százalékos nyereséggel, a CAC-40 index 3.769,54 ponton, 60,74 pontos, 1,64 százalékos nyereséggel zárt.