Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megszületett a megállapodás a sármelléki repülőtér működtetésről

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az SCD csoporthoz tartozó FB Airport Kft. vette bérbe és üzemelteti a sármelléki repülőteret ötven plusz ötven évre, amiért 6 millió forintos, fix összegű éves alapdíjat, továbbá forgalmához kötött prémiumot fizet a tulajdonos sármelléki és zalavári önkormányzatnak, a megállapodást szerdán kötötték meg - tájékoztatta az SCD Group szerdán közleményben az MTI-t.

A társaság közlése szerint a hatósági engedélyek megszerzését, illetve a márciusra tervezett sikeres próbarepülést követően április elsején fogadhatja Sármellék az első nemzetközi járatot.

A társaság számításai szerint a repülőtér működtetése és fenntartása évente félmilliárd forint befektetést igényel majd az SCD részéről. Becsléseik szerint a sármelléki repülőtér legkorábban 2012-ben hozhatja vissza a 2008-ban regisztrált, közel 150 ezres utaslétszámot, és csak középtávon várható, hogy a forgalom eléri a nullszaldós működéshez szükséges mértéket.

A FlyBalaton repülőtér hasznosítására kiírt nyilvános pályázaton az SCD csoporthoz tartozó FB Airport Kft. tette a legjobb ajánlatot. Az új üzemeltető közleménye szerint már tavaly év végén eszközbérleti szerződést kötött a felszámolás alatt lévő, a repteret korábban üzemeltető társasággal, így minden szükséges feltétellel, eszköz- és ingatlanvagyonnal rendelkezik a sármelléki repülőtér üzemeltetéséhez.

Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmaz: az SCD Group elkötelezett a balatoni turizmus fejlesztése mellett, amelyhez elengedhetetlen a sármelléki repülőtér kiszámítható működése. Emellett az SCD balatoni turisztikai beruházásainak megvalósításához komoly üzleti hátteret biztosít a repülőtér által bonyolított nemzetközi utasforgalom. Ezért döntöttek úgy, hogy akár veszteséges üzemeltetés mellett is minden szükséges lépést megtesznek a FlyBalaton repülőtér megmentése érdekében.

Az SCD tájékoztatása szerint a cégcsoport a repülőtér körül fekvő, további 200 hektáros terület hasznosítási pályázatát is elnyerte. A társaság a földterület kármentesítését követően a légikikötő működéséhez illeszkedő fejlesztéseket kíván megvalósítani.

Az egykori szovjet laktanya területének bérletéről szóló szerződést a következő hetekben írják alá, ennek értelmében az SCD csoport több év alatt összesen egymilliárd forintot fizet a sármelléki és zalavári önkormányzatoknak.