Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elmaradnak a havi nagybevásárlások

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kevesebbet vásárolunk a válság kitörése óta, és a havi-heti nagybevásárlások is elmaradnak - mondta a GFK ügyfélkapcsolati igazgatója. Dörnyei Ottília hozzátette: régi praktikákat is előszednek a magyar háziasszonyok, például növekedett az ecet forgalma, ennek egyik magyarázata lehet, hogy nemcsak ételhez, hanem takarításhoz is használják.

A magyar háztartások úgy alkalmazkodtak a válsághoz, hogy a kevesebbet költöttek ruházkodásra, utazásra, és mérsékelték a napi vásárlásaikat - mondta Dörnyei Otília, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyfélkapcsolati igazgatója.

Elmondta: felmérésük szerint tavaly a magyar háztartások 3 százalékkal kevesebbet vásároltak napi fogyasztási cikkekből, és az év második felében egyre inkább az olcsó és az akciós termékek kerültek előtérbe.

Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója kiemelte: az idén az első hónapokban emelkedett a háztartások fogyasztási hajlandósága, de továbbra is kérdéses, hogy a jövőben ez megjelenik-e konkrét vásárlásokban, vagy marad a fogyasztás mérséklődése.

Hanganyag: Panulin Ildikó