Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Március 22-én derül ki, mennyivel emelkedik a földgáz ára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tíz-húsz százalék közötti gázár-emelésről szóltak az elmúlt hetekben hírek. Ami mostanra bizonyossá vált, hogy minden szolgáltató áremelést szorgalmaz, és a Magyar Energiahivatal is úgy látja emelésre márpedig szükség van. Az, hogy pontosan mennyivel emelkedik április elsejétől a földgáz fogyasztói ára, március 22-én derül ki.

2010. januárban kisebb mértékű, átlagosan 5,6 százalékos gázár-emelés volt. A Magyar Energiahivatal elnöke korábban az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: előzetes számításaik szerint a földgáz árát befolyásoló tényezők emelkedő trendet mutatnak, azaz fogyasztói áremelésre szükség van.

Matos Zoltán a köbméterenkénti 16-17 forintos áremelést nevezte indokoltnak, a földgáz köbméterenkénti ára most 100 forint felett van. "A várakozás az importár 9 hónapos gördülő késéssel számítva emelkedő trendet mutat, és a dollár erősödése a forinttal szemben is erősíti ezt a folyamatot, most úgy gondoljuk: 10-20 százalék közötti áremelés valószínű" - jelentette ki.

A hivatal elnöke hangsúlyozta: a kalkulációk nem véglegesek, hiszen a dollár-forint árfolyam február 15 és március 12 közötti átlagát kell figyelembe venni, azaz e hét után lehet pontosan számolni ezzel a tényezővel. A szolgáltatók ennek megfelelően március 16-án véglegesítik árváltoztatási kérelmüket. Ezt a hivatal felülvizsgálja és a következő héten, március 22-veé nyilvánosságra hozza döntését.

A Magyar Energiahivatal közleményében hangsúlyozta: kellő körültekintéssel, a jogszabályokban rögzített módon jár el úgy, hogy a szolgáltatók egyetlen indokolatlan fillérrel se emelhessék áraikat. Az árváltozás április elsejétől esedékes.

A hivatal elnöke egy múlt heti sajtóbeszélgetésen azt hangsúlyozta: nem javasolja, hogy szociális elemet vigyenek ismét a már liberalizált piacon a gáz végfelhasználói árába, és hozzátette: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a legszegényebbeknek alig 50 százaléka használ földgázt.

A gáz árának áprilisi változását egyébként egy májusi is követi, amikor megszűnnek az eddigi gázár-támogatások, piaci becslések szerint ez akár 40 százalékos emelést is jelenthet egyes fogyasztóknak, a változás súlyosságán átmenetileg az enyhít, hogy addigra vége a fűtési szezonnak.