Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Karvalits: Az új kormány a következő költségvetéssel tudja elmozdítani a gazdaság pályáját

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Továbbra is lassú kilábalásra számít a gazdasági válságból a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Karvalits Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, csak a következő költségvetéssel tud majd érdemben változtatni a gazdaságpolitika jelenlegi pályáján az új kormány. Az euró tervezett bevezetéséről úgy vélekedett, hogy a stabilitás eléréséhez minél előbb be kellene vezetni a közös európai fizetőeszközt.

Talán túlvagyunk a válság nehezén, de egy hosszú és lassú kilábalásra kell számítani Magyarországon és a világon, mert nem lehet megnevezni egy keresleti forrást, amely motorja lehetne a kilábalásnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Karvalits Ferenc hozzátette: vannak országok, ahol a visszaesés nem volt drasztikus, és a nemzetközi pénzügyi válság hatásai kevésbé voltak drámaiak (ilyen Kína, India és egyes dél-amerikai államok), míg a világgazdaság korábbi fő motorját, a fejlett világot jelentős mértében megrendítette a krízis - éppen ezért itt lassú és fokozatos a kilábalás.

Az alelnök azonban hangsúlyozta: a kilábalás a várakozásokhoz képest valamelyest pozitívabb értékeket mutat: a novemberi előrejelzéshez képest a külső kereslet, a nemzetközi konjunktúra valamivel jobban élénkült. Ez elsősorban a fiskális timulusokból következett, abból, hogy a fejlett világ számos nagy gazdaságában költségvetési expanzióval próbálták a gazdaságot élénkíteni.


Minél előbb kell az euró

A válság jelentősen megváltoztatta a nemzetközi finanszírozási környezetet, így az nem látható előre, hogy hosszú távon milyen tartós tőkebeáramlásra számíthatunk - mondta Karvalits Ferenc, aki a forint-euró árfolyamról úgy vélekedett: csak egy hosszú távú új egyensúly esetén alakul ki az az árfolyamtartomány, amely egy fenntartható fejlődéshez, egy kiegyensúlyozott pályához szükséges.

A kis, nyitott gazdaságok számára az eurózónához való csatlakozás nagy biztonságot és stabilitást jelent, éppen ezért Magyarországnak minél hamarabb be kell vezetnie a közös európai pénznemet. Hangsúlyozta azonban, hogy a csatlakozással lemondunk egy gazdaságpolitikai eszközről, az önálló monetáris politikáról.

Szűk pályán mozog a költségvetés

A jegybank mostani előrejelzése azt mutatja, hogy a korábban prognosztizált kockázatok egy része már realizálódott, így a tartalékok egy részét már el kellett kötelezni, ezért a költségvetés rendkívül szűk pályán mozog. Ilyen szempontból a kockázatok az elmúlt időszakban nőttek - mondta Karvalits Ferenc.

Kiemelte, hogy várhatóan a 3,8-hez képest a maradék tartalékok befagyasztása mellett is 4 százalék körüli hiányra kell számítani, amely egy mély recesszióból kilábaló országban, egy ilyen gazdasági visszaesés mellett jó eredmény. Hangsúlyozta azonban, hogy a költségvetési politikai hitelessége érdekében a kormánynak következetesen be kell tartania a konvergenciaprogramban kijelölt pályát.

A jegybank alelnöke szerint érdemi lépéseket a gazdaságot illetően az új kabinet a következő költségvetés megfogalmazásakor lesz képes megtenni, akkor tudja majd elmozdítani a gazdaság pályáját.

Hanganyag: Exterde Tibor