Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Járai: Keveset kaptak a bankok az IMF-hitelből

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Járai Zsigmond volt jegybankelnök szerint az államcsőd elkerüléséhez Magyarországnak fel kellett vennie a nemzetközi hitelt, és indokolt volt lehívni annak kétharmadát. A szakértő szerint ugyanakkor a bankokat nem vagy csak részben segítette a hitel.

A gazdasági válság begyűrűzése nyomán kialakult helyzetben Magyarország csak a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulhatott segítségért - mondta InfoRádiónak Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, aki szerint azonban a szervezet és az unió által biztosított forrásokat másképpen kellett volna elosztani.

Bár a hitelcsomag egy részét kifejezetten azok megsegítésére különítették el, a pénz nem vagy csak részben került a bankokhoz - magyarázta a korábbi jegybankelnök. Pedig a pénzintézetekbe komoly összegeket kellett volna nyomni annak érdekében, hogy ne vonuljanak ki a piacról, hanem továbbra is hitelezzenek a vállalkozásoknak - mondta.

Járai Zsigmond szerint a következő kormánynak meg kell vizsgálnia, milyen helyzetben vannak az egyes bankok, hiszen ha a válságnak esetleg egy újabb hulláma is eléri az országot, szükség lehet az újbóli kisegítésükre. Ha a helyzet nem fordul rosszabbra, valószínűleg már megállnak a saját lábukon - fűzte hozzá a szakértő.

A volt jegybankelnök hangsúlyozta: az új kabinetnek olyan gazdaságpolitikát kell folytatnia, amelyben a gazdasági növekedés ösztönzése és az egyensúly javítása, fenntartása egyaránt fontos. A mostani kormány ugyanis csak az egyensúlyra fókuszál, a növekedés háttérbe szorul, emiatt a gazdaság lefelé menő ciklusba került - jegyezte meg.

Járai Zsigmond arról is beszélt, hogy ha az Európai Unió nem menti meg Görögországot az államcsődtől, annak durva következményei lehetnek Magyarország számára is, hiszen újra befagyhat a pénzpiac.

Hanganyag: Gál Ildikó