Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Minimális pluszban nyitott a BUX

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,49 pontos emelkedéssel, 23.223,68 ponton nyitott kedden. A pénteki záró értékhez képest ez 0,06 százalékos erősödést jelent. Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken is.

A MOL 0,5 százalékkal, 19.750 forintra gynegült, míg az OTP 1,1, százalékos elemkedéssel, 6.429 forinton nyitott.

A Magyar Telekom 0,7 százalékkal drágult, a Richter 0,9, az Egis egy százalékkal lett olcsóbb.

Tőzsdenyitáskor egy euró 264,65, egy dollár 193,59 forintot ért.

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken is. A londoni értéktőzsde FTSE-100-as mutatója és a frankfurti DAX-30 index 0,55 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,60 százalékos erősödéssel kezdett.