Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Januárban 6,1 százalékkal emelkedett a reálkereset

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A reálkereset januárban 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztóiár-index 6,4 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az emelkedés döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti kereset-kiegészítés első része kifizetésének köszönhető a KSH jelentése szerint.

Az alkalmazásban állók száma januárban átlagosan 2 millió 611 ezer volt.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek januárban 6,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 12,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH közlése szerint januárban a versenyszférában 3,8 százalékkal, míg a költségvetési szférában 10,9 százalékkal nőtt a reálkereset.