Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hamarosan bankkártyával is fizethetünk az okmányirodában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megkezdődött az elektronikus fizetési rendszer kiépítése az állami intézményekben. Szántó Tamás, a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központjának elnökhelyettese elmondta: ősztől lehetőség lesz bankkártyával vagy az interneten fizetni az okmányirodákban, illetve az adóhivatalnál.

Hamarosan az okmányirodákban és az adóhivatalban is fizethetünk bankkártyával vagy éppen az interneten. Az elektronikus fizetés rendszerének kiépítése négymilliárd forintba kerül - mondta az InfoRádiónak a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központjának elnökhelyettese, aki hozzátette: a tervek szerint más állami és közintézmények, például a földhivatalok is csatlakoznak a rendszerhez, de hamarosan a cégbejegyzéseknél és az igazságügyi eljárásoknál is fizethetünk bankkártyával vagy az interneten.

Szántó Tamás szerint több előnye is van a rendszernek. Az ügyfélnek nem kell a postán sorban állnia és a csekket befizetnie, illetve, ha egy ügyhöz többféle fizetnivalója van, akkor azt egyben megteheti.

Előny még, hogy a fizetést a bank azonnal úgy igazolja vissza, hogy az ügyintéző teljesítettnek tekinti azt, vagyis nem kell megvárnia a pénz beérkezését. Ezzel sokkal gyorsabbá válik az ügyintézés, és a hibázás lehetősége is csökken.

Az elnökhelyettes elmondta azt is, hogy személyes bankkártyás fizetéskor a tranzakciós díjat az állam fedezi.

Szántó Tamás úgy véli, kell néhány év, hogy elterjedjen az ügyfelek körében ez az ügyintézési mód, de minél több ügyet lehet majd így elintézni, annál népszerűbb lesz.

Hanganyag: Kaputa Júlia