Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Márciusban már Kínának is kereskedelmi hiánya volt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kínának márciusban minden bizonnyal hiánya keletkezett külkereskedelmében, az import gyors növekedése miatt. Ezt az előzetes becslést közölvén pénteken Pekingben, Csen Dzsi-an kereskedelmi miniszterhelyettes arra is emlékeztetett, hogy Kínának ez előtt utoljára 2004. áprilisban volt kereskedelmi hiánya.

A pontos adatokat a jövő héten ismerteti a kínai vámhivatal.

Elemzők szerint a hiány keletkezése arra vall, hogy a kínai központi bank idei pénzügypolitikai szigorításai - eddig már kétszer növelték a kereskedelmi bankok tartalékolási kötelezettségét - egyelőre nem hátráltatja azt a segítséget, amelyet a kínai import látványos növelése ad a világgazdaságnak.

A kereskedelmi miniszterhelyettes pénteken megerősítette: nem hagynak fel az export támogatásával. Ebben a körben megemlítette, hogy "jelenleg nem helyénvaló túl sokat beszélni a jüan árfolyamáról". Ám azt is hozzátette, hogy továbbra is növelik az importot, főleg a stratégiai nyersanyagok behozatalát tartalékolás végett.

Az utóbbi időben az amerikai pénzügyi-gazdasági kormányzat ismét panaszolta, hogy Kína lassan egy éve fékezi a jüan felértékelődését. Elemzők szerint azonban ebből most nem várható különösebb feszültség a két ország viszonyában, hiszen mindketten az erős dollárban érdekeltek. Kína az amerikai államadósság legnagyobb egyedi külföldi vásárlója, és a gazdasági világválság nyomán az amerikai államháztartás hiánya idén meghaladhatja a hazai össztermék (GDP) 12 százalékát.

Utolsó adatok szerint Kína exportja februárban 45,7 százalékkal, behozatala 44,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első két hónapban 21,8 milliárd dollár volt a kereskedelmi többlete, 50,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Még kedvezőbb a külvilág számára Kína külkereskedelme kétéves összehasonlításban, vagyis a világválság előtti időkkel egybevetve: februári exportja 8,2 százalékkal, ellenben importja 9,8 százalékkal haladta meg a 2008. februárit.