Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Fidesz szerint a kormány kiüríti az államkasszát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz szerint az államháztartási hiány mértéke azt bizonyítja, hogy a költségvetés tele van trükkökkel, a jelenlegi kormány pedig kiüríti a kasszát a következő kabinet hivatalba lépéséig. Szavaira reagálva Oszkó Péter pénzügyminiszter közölte: a költségvetés idei 205 milliárd forintos tartalékából 188 milliárd, azaz 91 százalék a következő kormány rendelkezésére áll.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője ezt arra reagálva mondta szerdán budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára szerdán közölte: május végére 719,4 milliárd forint államháztartási hiány várható, ami az éves deficit 81,9 százaléka.

Katona Tamás emlékeztetett arra: 2002-ben május végére az államháztartás hiánya az éves előirányzat 81 százaléka volt. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta: "lehet trükközni azokkal a kimutatásokkal, amelyekkel az államtitkár is próbálkozott", Katona Tamás azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy a kormányzás minősége és az ország állapota 2010-ben "ég és föld" a 2002-eshez képest.

Ilyen mélyről az országot gyorsan csak nagy nemzeti egység segítségével lehet kimozdítani - jelentette ki a fideszes politikus.

A költségvetés idei 205 milliárd forintos tartalékából 188 milliárd, azaz 91 százalék a következő kormány rendelkezésére áll - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter szerdai délutáni tájékoztatóján, ahol Szijjártó Péternek, a Fidesz elnöki stábja vezetőjének kora délutáni sajtótájékoztatójára reagált.

A 100 milliárd forintos stabilitási tartalék és az 50 milliárdos kamatkockázati tartalék teljes egészében érintetlen, az 55 milliárdos általános tartaléknak pedig csak az időarányos részét költötte el a kormány - közölte a Pénzügyminiszter.

A jelenlegi kormány megközelítőleg az éves várható hiány olyan százalékában, azaz 82 százalékban adja át a büdzsét a következő kormánynak, ahogy azt annak idején az Orbán-kormány adta át utódjának - jelezte Oszkó Péter.

"A jelenlegi kormány a költségvetés terén mindent megtesz annak érdekében, hogy a következő kormány számára a lehető legnagyobb tartalék maradjon, és a legnagyobb mozgástér álljon rendelkezésre. Ezért nem tartom úriemberhez méltó magatartásnak, hogy azt mondják: mindent felégettünk magunk mögött, mert éppen ezzel ellenkező történik" - fogalmazott a pénzügyminiszter.