Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nyári luxusmunkák diákoknak - havi 300 ezres fixért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az iskolai tanév végeztével több ezer diák néz nyári munka után, amivel az ügyesebbek óránként akár 1200-1500 forintot is össze tudnak szedni. Felmerül persze a kérdés, hogy az idei nehéz munkaerő piaci körülmények milyen lehetőségeket tartogatnak a diákoknak. A Pénzcentrum megkérdezett iskolaszövetkezetek között akadnak pesszimistábbak, és derűlátóbbak is.

Az elmúlt két évben 130-140 ezer ember veszítette el a munkáját Magyarországon, a legfrissebb, első negyedéves statisztikák szerint a munkanélküliség 11,8 százalékra rúgott a 15-74 évesek körében, összesen közel fél millióan keresnek állást jelenleg hazánkban.

A Magyar Nemzeti Bank februári inflációs jelentése szerint a munkanélküliségi ráta várhatóan 2011 harmadik negyedévéig sem fog csökkeni, jó hír azonban, hogy nagyobb elbocsátási hullámokra nem kell számítanunk a közeljövőben.

Bár tavaly még koránt sem volt ilyen rossz a foglalkoztatottsági helyzet, a diákoknak már akkor sem volt egyszerű helyzetük. 2009. nyár elején 35-40 százalékos kereslet visszaesésről számoltak be a legnagyobb iskolaszövetkezetek, míg kínálati oldalon 15-18 százalékkal több diák jelent meg akkor az álláspiacon. A Pénzcentrum megkérdezte a legnagyobb iskolaszövetkezeteket, idén mire számíthatnak a munkát kereső fiatalok.

Optimisták a közvetítők

A több mint 7.000 fő regisztrált taggal rendelkező Schönherz Iskolaszövetkezet a tavalyi évben is tartani tudta piaci pozícióját, megrendelés állományuk stagnálást mutatott. Ez főként a stabil, hosszú távú munkáiknak tudható be - árulta el Varga Ferenc, az iskolaszövetkezet elnöke. A 2009-es évben hozzávetőleg 20 százalékos növekedést tapasztaltak a jelentkező diákok számában, ami a 2010-es év eddig eltelt hónapjaiban sem változott. A nyári hónapokban további jelentős munkaerő jelentkezésre számítanak - tette hozzá Varga.

A 21 ezer fős taglétszámmal rendelkező Fürge Diák Iskolaszövetkezetnél tavaly éves szinten 20 százalékos visszaesést tapasztaltak keresleti oldalon, de az első negyedéves adatok alapján idén már el fogják érni a 2008-as szinteket - árulta el Simon Balázs, Jogi és kommunikációs igazgató.

A kisebb, 3000 fős regisztrált tagot számláló Márton Áron Iskolaszövetkezet (MADS) felügyelőbizottsági elnöke, Guzsvány Szilveszter elmondta, az elmúlt hónapokban már kezdődő stabilitást éreztek a piacon. Más iskolaszövetkezetekkel ellentétben, a MADS-nél soha nem a nyári időszak jelenteti a legpörgősebb évszakot, hasonló munkamennyiséggel rendelkeznek az év más szakaszaiban is.

Hasonló várakozásokról számolt be a Pannon-Work Iskolaszövetkezet is: ez évi tapasztalataik alapján sokkal jobb a helyzet, de az igazi fokmérő a nyári időszak lesz - véli Kurdi Ferenc, igazgatósági tag. Náluk már beindult a toborzás, folyamatosan ott vannak az iskolákban, különböző akciókba vonják be a diákokat. Nyáron arra számítanak, hogy az alkalmi munkavállalói könyv megszüntetésével, az egyszerűsített foglalkoztatással szemben inkább diákmunkát fognak igénybe venni a vállalatok.

A Jobb Kezeknél ugyanakkor pont idén várnak keményebb évet, ők ugyanis tavaly nem tapasztaltak visszaesést, idén azonban öt százalékos csökkenésre számítanak keresleti oldalon, míg a jelentkező diákok számában 10 százalékos emelkedést várnak.

Hol lesz egyáltalán munka?


A megkérdezett iskolaszövetkezetek némelyike egy-egy ágazatra specializálódott. A MADS munkái például elsősorban a marketingtevékenységekhez köthetőek (telefonos értékesítés, kutatás, szórólapozás, nyomdai utómunkák stb.). Mint tudjuk, ezt a szegmenst jelentős visszaesés jellemezte a válság hatására, de eddigi tapasztalataik alapján a visszaesés átfordult és lassan, de emelkedni látszik a kereslet ezen a területen is.

Ami a bankszektort illeti, ők mostanában kevesebb diákot kérnek, gyakornokot iskolaszövetkezeten keresztül nem is igen foglalkoztatnak, ugyanis a gyakornokoknak általában kevesebb járandóságot fizetnek a mindenkori minimálbérnél, az szövetkezeteknek viszont a minimálbért ki kell fizetni a diáknak. Ezért inkább gyakornoki szerződéssel foglalkoztatnak a cégek - állítja Kurdi Ferenc a Pannon-Worktől.

Fürge Diáknál továbbra is a feldolgozóipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem szívja fel a legnagyobb létszámot. Ezek közül tavaly a feldolgozóipar zuhant, itt folyamatos visszakapaszkodásra számítanak - fogalmazott Simon Balázs -, szemben a kereskedelemmel, ahol egyelőre nem érzékelnek javulást. A mezőgazdaságban, az előzetes adataik alapján idén lesz visszaesés. Bár a szolgáltatási szektor náluk nem foglalkoztat nagy tömegeket (bár idén bővülésre számítanak), összességében mégis a pozíciók 25-30 százalékát adják különböző irodai, szakmai, számítógépes, hosztesz, terjesztéses, reklám- és marketingfeladatok formájában.

A Schönherz Iskolaszövetkezet a diákmunka piacán speciálisnak mondható, informatikai területre koncentrál: állásajánlataik jelentős része (70 százaléka) ehhez a területhez kapcsolódik. A fennmaradó 30%-ban irodai kisegítő feladatra, adatrögzítésre keresnek diákokat, szintén elsősorban IT szektorban tevékenykedő cégekhez - közölte Varga Ferenc.

A minimálbér többszöröse sem ritka!


Megkérdeztük az iskolaszövetkezeteket arról is, hol, milyen munkabérre számíthatnak a diákok. Többségük jellemzően órabéres konstrukcióban dolgozik, és csak ritkábban alkalmaznak teljesítménybért.

A diákmunka piac egy szűk területére specializálódott Schönherznél a munkák jellemző részéhez informatikai ismeretekre van szükség. Adatrögzítéssel 500-600 forintot, IT üzemeltetési feladatok, desktop support, helpdesk tevékenységgel 800-1.500 forintot, programozói feladatok esetében 1.000 - 3.000 forintot is kereshetnek a megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkező diákok.

A jelenlegi legjobb ajánlatuk például egy junior PHP fejlesztői pozíció, ahol 1.200 forintos bruttó óradíjat fizetnek, így havi 120 órás munkavégzést feltételezve a jövedelem eléri a 144 ezer forintot.

Idén a Schönherz a diákmunka szervezésen túl a diákok képzésébe is bekapcsolódott - közölte Varga -, így a kevesebb tapasztalattal rendelkező diákok számára is elérhetővé próbálják tenni a magasabb órabéreket, értékesebb referenciákat.

Szaktudást nem igénylő pozícióknál hasonló órabéreket kínál a többi iskolaszövetkezet, így a MÜISZ, Jobb Kezek, Fürge Diák, Pannon-Work is: a legalacsonyabb, 500-600 forintos órabért csomagolással, címkézéssel, borítékolással, raktári munkával, árufeltöltéssel, szórólapozással, plakátozással lehet keresni. Ennél valamivel többet (510 -650 Ft/óra) fizetnek az adatrögzítős, telemarketinges, call centeres, recepciós munkák, míg a szaktudást igénylő programozói, szoftverfejlesztői, mérnöki tevékenységek mindenütt a minimálbér többszörösét, 800, esetenként 2000 forintot érnek óránként.

A Jobb Kezeknél a végzős egyetemistáknak szóló szakmai munkák fizetnek a legjobban: IT, Sales, HR feladatok esetében akár havi 250 000 - 300 000 forintot is meg lehet keresni.

Az idegen nyelvtudást igénylő munkák szintén magasabb bért fizetnek, különösen a kelet-európai nyelvek esetén, mivel ezek viszonylag ritkán beszélt nyelvek - tette hozzá Guzsvány Szilveszter. Náluk, vagyis a MADS-nél az egyik most induló kreatív projekt esetében, kellemes környezetben egész október végéig, rugalmas munkaidőben, várhatóan akár nettó 150 000 forintot is meg tudnak keresni a diákok.

Szintén az idegen nyelvet igénylő hostess munkák a legjobban megfizetettek a Pannon-Worknél is: itt 800 forintos órabérrel lehet átlagosan számolni, azonban akadt már megbízásuk magyar-kínai tolmácsolási feladatra is, ahol ezer forint feletti órabért tudtak ajánlani a diáknak - közölte Kurdi Ferenc.

Hogyan válhat valaki taggá?


A iskolaszövetkezetekbe való belépés előfeltétele általában egy nappali tagozatos iskolalátogatási igazolás, továbbá TAJ-szám, adóazonosító-szám, személyi igazolvány szám, bankszámlaszám, mellyel be kell fáradni az irodába és már meg is köthető a belépési szerződés.

Mivel iskolaszövetkezetről beszélünk, ezért a szövetkezeti törvény értelmében a tagoknak részjegyet kell jegyezniük, amit hívhatunk tagsági díjnak is. Ennek ára általában 500 - 2000 forint között mozog, melyet a szervezetből való kilépéskor visszafizetnek.

A legtöbb szövetkezetnél megkövetelik a 16. életév betöltését, ugyanis 15. és 16. életév között szülői engedéllyel, legfeljebb napi 4 órában, és csak a nyári szünetben vállalhatnak munkát a diákok. Másody Szabolcs, a MÜISZ Iskolaszövetkezet marketingvezetője külön kiemelte, hogy érdekes módon, "a törvény szerint a külföldi állampolgárok is dolgozhatnak iskolaszövetkezeten keresztül, ugyanakkor a külföldi egyetemen tanuló magyar állampolgárságú diákok nem. Az életkori sajátosságok következtében, illetve a megrendelői elvárásokhoz igazodva az iskolaszövetkezetek döntő többsége 17 év feletti nappali tagozatos diákokat foglalkoztat."