Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ennyire rosszul érintette a rendkívüli időjárás a vállalkozásokat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az elmúlt hónapok rendkívüli időjárása a mezőgazdasági vállalkozások több mint felét érintette negatívan - derül ki a K&H Bank kisvállalkozások körében készített felméréséből. Németh László, a pénzintézet kkv marketing főosztályának vezetője hozzátette: az iparban és a kereskedelmi szektorban is minden ötödik cég működését nehezítették a viharkárok, valamint az ár- és belvízhelyzet.

A májusi és júniusi rendkívüli időjárás a megkérdezett cégek mintegy negyedét érintette, az agrárszektorban pedig a vállalkozások több mint fele jelezte, hogy negatívan befolyásolták a gazdálkodásukat a körülmények - mondta az InfoRádiónak a K&H Bank kkv marketing főosztályának vezetője.

Németh László kiemelte azt is, hogy a kereskedők is megérezték ezt a havaria helyzetet, mert a beszállítóikat jelentősen befolyásolták a károk.

Hozzátette, hogy az építőiparban is jelentős munka- és szállítási problémák adódtak, valamint, hogy az észak-magyarországi régió volt a legérintettebb, a Nyugat-Dunántúl és Budapest pedig a legkevésbé.

Hanganyag: Kaputa Júlia