Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Augusztus 21-én kimerül az emberiség idei költségvetése

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az emberiség az idei évre vonatkozóan kevesebb, mint kilenc hónap alatt feléli a teljes évre rendelkezésre álló ökológiai erőforrások és szolgáltatások \"költségvetését\" a kaliforniai székhelyű kutató szervezet, a Global Footprint Network (GFN) kutatásai alapján - közölte az Avantgarde Group hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a GFN számításokkal határozza meg a biokapacitást, a természet azon hosszútávon is fenntartható eltartóképességének mértékét, amely a bolygó erőforrásainak minden évben megújulásra képes mennyiségét jelenti. Viszonyítja ezt az emberi szükségletek mértékéhez, azon erőforrás mennyiséghez, amelyet az emberi tevékenységekhez felhasználnak, valamint amelyek a kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez szükségesek.

Ezen összehasonlítás eredménye pedig azt mutatja, hogy 2010-ben augusztus 21-i dátummal az emberiség igényei az ökológiai szolgáltatások iránt eléri azt a mértéket, amelyet az idén a természet nyújtani képes. Ezután az év végéig az emberiség a tevékenységeihez szükséges ökológiai erőforrásait a természeti tőke feléléséből fedezi.

Bő két évtizede lépte át a világ azt a kritikus határvonalat, ahol a természeti erőforrások iránt támasztott emberi igények mértéke túllépte azt az ütemet, amellyel a természet ezen erőforrásait és szolgáltatásait biztosítani tudja. Ez a szakadék - amelyet ökológiai túllövésnek neveznek - folyamatosan növekedett azóta. Jelenleg majdnem egy évre és hat hónapra van szüksége a földi ökoszisztémának, hogy előállítsa azon erőforrásokat, amelyeket az emberiség egy év alatt elfogyaszt.

A klímaváltozás talán az egyik leginkább markáns jele az ökológiai "túlköltekezésnek". Az emberiség karbon lábnyoma (a GFN ennek számításához összegzi azon föld- és vízterület nagyságát, amely ahhoz szükséges, hogy a kibocsátott összes szén-dioxidot megkösse) képezi az emberiség ökológiai lábnyomának legnagyobb részét. Az ökológiai lábnyom pedig egy természeti erőforrás elszámolási eszköz, amely azt méri, hogy mennyi természeti erőforrás áll rendelkezésünkre, mennyit használunk fel ebből, és ki, milyen mértékben teszi ezt.

A GFN évente meghatározza azon természeti erőforrások mennyiségét, amelyet a természet minden évben képes előállítani, "újratermelni" - és viszonyítja ezt az Ökológiai Lábnyomhoz, amely az emberiség ezen erőforrásokkal szemben támasztott igényének mértéke. Az Ökológiai Túllövés Napja (Earth Overshoot Day) a nagy-britanniai székhelyű New Economics Foundation által kidolgozott koncepció.