Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tragikus a helyzet az építőiparban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az építőipari termelés jelentősen csökkent 2010 első félévében a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke elmondta: az ágazat még mindig nem jutott túl a válságon, így az év végéig további 8-9 százalékos létszámleépítésre számítanak.

Sokkal rosszabbak az idei első félév számai az építőiparban, mint ahogy az várható volt. Az országos építési és szerelési tevékenység a KSH adatai szerint 13,8 százalékkal maradt el a tavalyi év hasonló időszakához képest - mondta az InfoRádiónak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének az alelnöke.

Koji László hangsúlyozta: a számok is azt mutatják, hogy az építőipar még nincs túl a válságon, sőt további csökkenés várható. Ezt nehéz túlélnie az ágazatnak, hiszen már negyedik éve húzódik a válság.

A legnehezebb helyzetben a lakásépítő cégek vannak, amelyek az elmúlt négy évben piacuk 60 százalékát veszítették el. Az alelnök szerint tragikusan csökken a teljesítmény az építőiparban, ami azt jelenti, hogy az ágazatnak 25-30 ezer foglalkoztatottat kellett elengednie, mert nem volt munka - ez 8-9 százalékos létszámleépítést jelent.

Koji László kiemelte: a fordulópontot az jelentené, ha tartósan, hónapokon keresztül 30 százalékkal bővülne a rendelésállomány. Ehhez képest júniusban csak 4,2 százalékkal volt magasabb a kötött szerződések száma. A tartós bővülésre 2011 második feléve előtt nem lát lehetőséget a szakértő.

Hozzátette: a kevés megrendelés mellett az építőipar a tavaly évi árszinten dolgozik, miközben nem tud árat emelni, így a begyűrűző 4-5 százalékos inflációt sem tudja továbbhárítani, ez pedig azt jelenti, hogy tovább csökken a jövedelmezősége, a cégek többsége pedig veszteséggel fogja zárni az évet.

Hanganyag: Kaputa Júlia