Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Visszafizeti az állami hitelt az Aegon 2011 közepéig

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Keddi bejelentése szerint a jövő év közepéig visszafizeti az állami segítséget az Aegon biztosító. A holland államtól a válság idején kapott összesen 3 milliárd euróból még ebben a hónapban 500 milliót törleszt, így a korábban visszafizetett résszel együtt már csak 1,5 milliárd euró marad. Ezt legkésőbb 2011 közepéig akarja rendezni a vállalat.

A gyorsított visszafizetéssel a hitel összesen mintegy egymilliárd eurós költségét 800 millióra tudja mérsékelni.

Az Aegon júniusban terjesztette átalakítási tervét az Európai Bizottság elé, amely azt nagyvonalakban jóvá is hagyta.

A második negyedévben nyereséges volt a Magyarországon is jelen levő holland biztosító: adózott eredménye 413 millió euró lett, az egy évvel korábbi 161 millió euró veszteséget követően. Elsősorban javuló üzletmenete segítette, de továbbra is óvatos az idei évi kilátásokat illetően, amelyekre nem is adott pontos előrejelzést.

Tavaly az Aegon csoportnak 204 millió euró adózott eredménye volt a 2008-as, majdnem 1,1 milliárd euró veszteséggel szemben.

2009-ben Magyarországon az Aegon nem életbiztosítási díjbevétele 44 százalékkal 41,8 milliárd forintra emelkedett, az életbiztosítási díjbevétele 3 százalékkal csökkent, 41 milliárd forint.