Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Winkler János a Malév új elnöke

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Winkler Jánost választották meg a Malév igazgatóságának elnökévé a lemondott Urbán László helyére.

Az igazgatóság új elnöke meglepődött megválasztásán, mert előzőleg nem tudott a "jelölésről". Arra a kérdésre, hogy miért nem szerzett tudomást egy ilyen előterjesztésről igazgatósági tagként, nem tudott választ adni.

Winkler János az MTI kérdésére még korainak tartotta a Malévval kapcsolatos terveiről beszélni.

Urbán László, a Malév 2010. július 23-án megválasztott igazgatósági elnöke augusztus 26-i hatállyal mondott le tisztségéről, azzal az indokkal, hogy a pozícióval járó elfoglaltság jóval több, mint amit eredetileg feltételezett és azt nem tudja összeegyeztetni az EBRD-ben betöltött igazgatósági tagságával.