Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az MVM 12,5 milliárd forint osztalékot fizet

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A 2010. év után 12,5 milliárd forint osztalékot fizet a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) - közölte a társaság a pénteken megtartott, a 2010. évet lezáró éves rendes közgyűlés határozatát.

Az MVM az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben bejelentette, hogy a közgyűlésen az igazgatóság elnökévé választották Baji Csabát, aki a társaság vezérigazgatója is. Faragó Csaba igazgatósági elnök más elfoglaltsága miatt lemondott tisztségéről.

Az MTI kérdésére a társaságnál nem közölték, hogy a nem konszolidált adózott nyereség mennyi volt 2010-ben, amiből az osztalékot fizetik. Az előző évben, 2009-ben az MVM a 36,73 milliárd forint nem konszolidált adózott nyereségből 35,1 milliárd forint osztalékot fizetett a tulajdonosoknak.

A közgyűlésen 876,31 milliárd forint főösszeggel és 21,78 milliárd forint adózott nyereséggel fogadták el az MVM csoport konszolidált beszámolóját.

A társaságcsoport a 2010 végén bevezetett különadó címén 6,1 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe. Az MVM ezzel indokolta közleményében, hogy 5,7 milliárd forint elmaradás mutatkozik az üzleti tervben előirányzott 27,5 milliárd forint adózott nyereséghez képest.

A részvényesek elfogadták az MVM Zrt. és az MVM csoport 2011. évre szóló üzleti tervét, de erről csak annyi tudható meg a közleményből, hogy kiemelt célul tűzték ki, hogy az MVM "a csoportszintű hatékonyabb irányítási mechanizmusok és szervezeti, működési struktúra kialakításával erősítse pozícióját a hazai és regionális energetikai piacon, és jelentős mértékben hozzá kíván járulni a hazai energiaellátás hosszú távú biztonságához és Magyarország hosszú távú energia-politikai célkitűzéseinek teljesítéséhez".

A közlemény szól arról is, hogy "a társaságcsoport tavaly hivatalba lépett menedzsmentje az üzleti év során áttekintette a cégcsoport valamennyi szerződését és beruházását, és döntést hozott az életképtelen, a társaságcsoport számára veszteséget termelő szerződések megszüntetéséről és a szükséges lépesek megtételéről azért, hogy az állami vagyonvesztés megszűnjön".

"Ezek a korábbi ügyek hatalmas terhet és fenyegető jövőképet jelentettek a vállalat számára" - hangsúlyozza a közleményben. A 2010. évi nyereséget csökkentő legkiemelkedőbb ügyek között az üzleti tervben nem szereplő, a Vértesi Erőmű ZRt. csődeljárásával összefüggő leírásokat, a Mátrai Villamos Művek Termelő Zrt. beruházásának leállítása kapcsán felmerült elszámolásokat és a Kárpát Energo Zrt. eszközeinek selejtezését nevezte meg az MVM közleménye.

Az MVM januárban tartott rendkívüli közgyűlésén már foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel. Az akkor kiadott közlemény szerint a Kárpát Energo beruházás néven ismert vásárosnaményi erőműfejlesztés további fenntartása esetén még 10-15 milliárdos veszteséggel lehet számolni, ezért ennek a beruházásnak a finanszírozását megszüntetik.

Ezen a januári közgyűlésen hatalmazták fel az igazgatóságot a korábban bejelentett, az MVM többségi tulajdonában lévő Mátrai Villamos Művek Termelő Zrt. (MVMT) előkészítés alatt lévő lignittüzelésű erőmű építési projektjének lezárásra. Ugyancsak ezen a közgyűlésen határoztak arról, hogy a szénfillér támogatás rendelkezésre állásig az MVM biztosítja az akkor még csődeljárás alatt lévő Vértesi Erőmű Zrt. működéséhez szükséges finanszírozást.