Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Súlyos tízezrekbe kerülhet a tovább emelkedő benzinár

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Amennyiben a 150 dolláros olajár jóslatok beigazolódnak, vagyis a jelenlegi szintekről a benzin literenkénti ára 70, a gázolajé pedig 80 forinttal emelkedik, az egy átlagos, benzint tankoló autós számára havi 7507 forintos kiadásnövekedést, míg egy átlagos gázolajat tankoló autósnak havi 13177 forintos tehernövekedést jelent. Ez nem tűnik soknak, de az átlagos nettó keresetek üzemanyag felhasználásra költött arányát elnézve mégsem mondható elhanyagolható változásnak.

Magas, tartósan 120 dollár feletti olajár jóslat érkezett az utóbbi hetekben a McKinsey szakértőitől, ráadásul a Nemzetközi Energia Ügynökség is felhívta a figyelmet egy olyan szcenárióra, amelyben az olajár 150 dollárig drágul.

Szakértők eközben arra figyelmeztetnek, hogy a nyugati országok és Irán közötti feszültségek elmérgesedésével (és az olajkínálat kiesésével) az árfolyam akár 200 dollárig is repülhet.

A fekete arany árának ilyen jelentős mértékű emelkedése persze a hazai üzemanyagárakra is azonnali hatást fejtene ki, a 150 dolláros árfolyam a benzin esetében 70, a gázolajnál 80 forintos literenkénti drágulást okozna (persze minden egyéb, az üzemanyagárak változását befolyásoló tényező változatlanságát feltételezve).

A Portfolio.hu megvizsgálta, hogy az olajár és a forint árfolyamának változása az üzemanyagárak mozgásán keresztül mekkora többlet terhet, vagy adott esetben többlet megtakarítást jelent az autótulajdonosok számára. A Spritmonitor.de adatbázisára támaszkodva 100 kilométerre vonatkozóan 8,9 literes benzin és 6,3-as gázolaj fogyasztást feltételeztek egy átlagos autótulajdonos esetében, az éves megtett kilométer tekintetében pedig a benzines gépjárműveknél 15 000, a gázolajos autóknál pedig 25 000 kilométeres átlaggal kalkuláltak.

Amennyiben az olajár a több szakértő által is jelzett 150 dolláros szintekig drágul, az a jelenlegi forint árfolyam mellett havi szinten hozzávetőlegesen 7858 forintos tehernövekedést jelent egy átlagosnak mondható autótulajdonosnak. A forint árfolyama azonban az utóbbi hónapokban, jelentős mértékben gyengült, a lejtmenetet megelőzően (nyáron) még a 190 forint/dolláros szinteken tartózkodott. Vagyis, ha az olajár 150 dollárig emelkedne, és a befektetői hangulat javulásával a forint árfolyama a 190-es szintekig erősödne vissza, úgy az az autósoknak már alacsonyabb mértékű, havi 2733 forintos tehernövekedést jelentene.

Nem szabad persze arról sem megfeledkezni, hogy amennyiben az olajár a jelenlegi szintek közelében stagnálna, és a forint a nyár végi szintekre erősödne vissza, az egy átlagos autósnak havi 3758 forintos tehercsökkenést jelentene.

Amennyiben egy gázolajat tankoló autós 150 dolláros olajárral és a jelenleginek megfelelő devizaárfolyammal szembesül, az átlagosan havi 11 480 forintos tehernövekedést jelenthet számára. A 150 dolláros olajár mellett 190 forint/dolláros szintre erősödő fizetőeszközzel a tehernövekedés havi szinten 3993 forintos, míg a jelenlegi olajárral, de nyár végi forint árfolyammal számolva a havi megtakarítás 5490 forintos lehetne.

Miután egy átlagos autótulajdonos havi szinten 40-60 ezer forintot költ üzemanyagra, a tovább emelkedő kiadások egyre nagyobb terhet jelentenek. A havi költés ráadásul ezen átlagos értéknél egyes esetekben nagyobb is lehet, magasabb fogyasztású gépjármű és jelentősebb megtett éves kilométer esetén akár 100 000 forintra is rúghat.

Az utóbbi közel három évben ráadásul nagyot emelkedett az átlagos havi üzemanyag-kiadás mértéke. Míg 2009 elején egy átlagosnak mondható autótulajdonos nagyságrendileg 25 000 forintot költött benzinre és 38 000 forintot gázolajra, novemberben már 42 000, illetve 65 000 forintos kiadással szembesült (azonos megtett kilométert és fogyasztást feltételezve).

Vagyis míg 2009 elején a havi nettó átlagkeresetek 22 százalékára rúgtak a benzinkiadások, addig ez az arány mostanra már 30 százalékra hízott, a gázolaj esetében pedig 30-ról 41 százalékra emelkedett. A magasabb üzemanyagárak tehát összességében egyre nagyobb terhet jelentenek a háztartások számára.