Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Már kétezer Mercedes készült el Kecskeméten

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hétfőn kezdik szállítani az első értékesítésre gyártott autókat a Mercedes-Benz kecskeméti gyárából. Az első 50 darab B osztályú Mercedes a magyarországi kereskedőkön keresztül magyar vásárlókhoz kerül.

Frank Klein, az üzem igazgatója elmondta: a gyártás március 29-ei kezdete óta minden a tervek szerint halad, így elkészül az év végéig tervezett darabszám. Hozzátette: eddig 2 ezer személyautó futott le a gyártósorról.

A kecskeméti gyárban évente 100-120 ezer személygépkocsit gyártanak, amely a rastatti gyárral együtt már elegendő kapacitás arra, hogy ki tudják elégíteni a részben új vevői igényeket a prémium-kompakt kategóriában is. Az új B-osztály autóira már több mint százezer rendelés érkezett.