Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nehéz év után új kihívásokra számít a Bankszövetség

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az árfolyamgát-intézkedések zökkenőmentes végrehajtását, a lakossági és vállalati hitelezés újraindítását, valamint az önkormányzati üzletág újragondolását nevezte az idei év főbb pénzügyi kihívásainak a Magyar Bankszövetség elnöke a testület pénteki ülésén.

Patai Mihály hangsúlyozta azt is, hogy a célok megvalósításához stabil gazdasági környezet szükséges, amelynek előfeltétele Magyarország IMF/EU megállapodásának mihamarabbi létrejötte.

A szövetség elnöke a tavalyi évet nehéz időszakként jellemezte, amikor a hazai hitelintézetek működésére befolyással voltak a költségvetési egyensúly megteremtését célzó intézkedések és a megkezdett strukturális átalakítások, valamint, hogy a korábban bevezetett bankadó mellett újabb terhek jelentek meg - áll a bankszövetség közleményében.

Az intézkedések, különösen a végtörlesztés olyan előre nem várt hatásokat hoztak, amelyek következtében a hazai bankszektor 2011-ben összességében veszteséggel zárta az évet, számottevően zsugorodtak a banki állományok, jelentős portfólióromlás következett be - mondta Patai Mihály a testület ülésén.

A fenti kedvezőtlen hatások kezelése kapcsán a Bankszövetség elnöke kiemelten fontosnak minősítette a kormányzat és a szövetség által megkötött tavaly decemberi megállapodást.

A pénteki éves, rendes testületi ülésén tagok jóváhagyták a szövetség beszámolóit az előző évi tevékenységről és gazdálkodásról, valamint az idei év terveiről.

A magyarországi bankszektor vezetői két új tagot is választottak a szövetség elnökségébe. Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. vezérigazgatója, valamint Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója mandátumuk alapján megkezdik 2 éves munkájukat a 7 fős irányítótestület tevékenységében. Az Etikai Bizottság elnökének Gerhardt Ferencet, a jegybank Monetáris Tanácsának tagját választották.