Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pozitív trend a Telenornál

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jól teljesített a Telenor Magyarország az idei első negyedévben, hiszen a kamat és adófizetés előtti eredménye (EBIT), illetve az egy előfizetőre jutó átlagos havi árbevétele (ARPU) is nőtt a tavalyi első negyedévhez képest, a pozitív trendet azonban megtörheti a tervezett telefonadó - közölte a társaság. A társaság nemzetközi szinten is jól teljesített.

A közlemény idézi Christopher Laskát, a Telenor Magyarország vezérigazgatóját, aki elmondta, hosszú idő után először a hangalapú és nem hangalapú árbevétel is nőtt. Hozzátette, a pozitív trendet azonban megakaszthatja a kormány által bevezetendő, új percalapú telefonadó. A jelenleg ismert elképzelések szerint az adó rendkívüli módon befolyásolhatja a felhasználói szokásokat, s negatív hatással lehet a Telenor árbevételére is, miközben továbbá csökkenti a távközlési szolgáltatásokból származó előnyöket Magyarországon. Ezenfelül az adó bevezetése erőforrásokat vonhat el a szolgáltatások bővítését célzó, más fejlesztésektől.

A vezérigazgató szerint sokkal kiszámíthatóbb piaci környezetre van szükség ahhoz, hogy a válság előtti növekedési pályára visszatérhessen a cég. "Csak így tudunk a szolgáltatásaink révén optimális módon hozzájárulni Magyarország versenyképességéhez" - hangsúlyozta a Telenor Magyarország vezérigazgatója.

A közlemény szerint az első negyedévben az EBIT 9,209 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 6,092 milliárd forinttal, az ARPU egy év alatt 3.279 forintról 3.342 forintra nőtt.

A bevétel gyakorlatilag szinten maradt: az idei első negyedévben 37,670 milliárd forint volt, míg tavaly ilyenkor 37,555 milliárd forint.

A társaság kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredménye (EBITDA) 13,695 milliárd forint volt, aminek egyszeri tételek nélküli nominális értéke 0,5 milliárd forinttal haladta meg a 2011 első negyedévi adatot a hangalapú és nem hangalapú árbevétel növekedésének köszönhetően.

A beruházások (CAPEX) a hálózatmodernizáció miatt 0,7 milliárd forinttal, 2,812 milliárd forintra nőttek 2012 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Ez az összeg azonban nem tartalmazza a magyarországi mobil frekvenciaárverésen elnyert blokkokért fizetett 7,3 milliárd forintos díjat.

A Telenor előfizetéseinek száma 38 ezerrel, 3 millió 510 ezerre csökkent a negyedév során. A csökkenés elsősorban a kártyás szegmenst érintette: itt 130 ezres visszaesést regisztráltak, ami főként az inaktív SIM-kártyák miatt következett be.

A használatban lévő kártyák száma alapján a Telenor 31,87 százalékos piaci részesedéssel zárta az első negyedévet, ami némileg elmarad a 2011. negyedik negyedévitől, amikor ez az arány 31,98 százalék volt.

A társaság nemzeteközi szinten is jól teljesített: a bevételek 8 százalékkal emelkedtek január-március között az egy évvel korábbihoz képest, 25 milliárd koronára elsősorban az ázsiai érdekeltségek jó szereplésének köszönhetően.

Az EBITDA-eredmény alig változott az egy évvel korábbihoz képest, 7 milliárd koronát tett ki. Az üzemi eredmény 3,6 milliárd koronáról 4 milliárdra emelkedett. Az adózott eredmény 583 millió korona volt kisebbségi részesedések nélkül az egy évvel korábbi 2,7 milliárdot követően.