Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mol: javítja az eredményt a hároméves program

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A várakozásokat meghaladóan csaknem 74 milliárd forint nettó eredményt ért el a Mol az első negyedévben - mondta el az olajipari cég pénzügyi vezérigazgató-helyettese. Simola József hozzátette: az év egészében 100 dollár körüli világpiaci olajárra számítanak.

A Mol Nyrt. az év hátralévő részében sem számít a magyar és a nemzetközi gazdasági környezet lényeges javulására, sőt, azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág szempontjából tovább romlik a helyzet, a bejelentett hároméves program végrehajtása azonban már az idén eredményeket hoz.

Simola József, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese elmondta, felkészülve a következő évekre, már tavaly elkezdték kidolgozni azt a programot, amely elsősorban a downstream üzletág kedvezőtlen piaci viszonyaira reagál. A fő cél a profitabilitás növelése és a pozíciók megőrzése. Az új programtól a következő három évben 500-550 millió dollár kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredmény (EBITDA) növekedést várnak.

Hozzátette, a Mol a program végrehajtásával akarja semlegesíteni a gazdasági környezet romlását, s legalább olyan pozíciót szeretne elérni, mintha nem változott volna a helyzet.

A program a teljes integrált downstream értékláncra kiterjed a kőolaj szelekciótól a finomítói és petrolkémiai termelésen át, egészen a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi tevékenységekig. Az elsődleges cél a működési és fenntartási költségek csökkentése, ami a teljes 500-550 millió dolláros terv 60 százalékát teszi ki. Az egyik legfontosabb költségelem, az energiaköltség, amelynek racionalizálása a legnagyobb mértékben járul hozzá a költségcsökkentéshez.

A társaság első negyedéves eredményeiről elmondta, a számok a realitást tükrözik. Megjegyezte, a downstream üzletág a nehézségek ellenére is nyereséges volt, az upstream (kutatás-kitermelés) üzletágat pedig a külső környezet is segítette.

A Mol Nyrt. az első negyedévben 73,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 92,7 milliárd forinttal. A kedden közzétett konszolidált, nemzetközi számviteli elvek alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a Mol bevétele 1.348,3 milliárd forint volt, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Az upstream eredménye 11 százalékkal 78 milliárd forintra csökkent az első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az eredményt egyebek mellett csökkentette az is, hogy a szíriai bevétel hiánya, ahonnan tavaly október óta nem érkezett kifizetés. A downstream szegmens 21 milliárd forint pozitív működési eredményt ért el az első negyedévben, ami 45 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál, ugyanakkor jelentős javulás a 2011 negyedik negyedéves veszteséghez képest. Bár a termékek iránt nyomott a kereslet, a javuló termékszerkezet, az értékes motorüzemanyagok magasabb aránya mérsékelte a kedvezőtlen külső környezet hatását.

Simola József a következő időszak eredményeiről elmondta, a kőolaj ára várhatóan magas szinten, hordónként 100 dollár körül marad. Ami ugyan jó hír az upstream szegmens várható eredményére nézve, ám kevésbé örvendetes a downstreamnak, már csak a magas energiaköltség miatt is.

Az üzemanyag eladásokról kifejtette, ha marad a mostani árszint, akkor a dízel esetében stagnálást, vagy enyhe növekedést várnak, a benzin fogyasztása viszont jobb esetben is ezen a szinten marad, de inkább csökken.

A szíriai helyzet várható alakulásáról kifejtette, remélik, hogy minél hamarabb normalizálódnak a viszonyok, és nemcsak a kitermelés indul meg, hanem kifizetik a Mol-csoportnak az elmaradt pénzeket is. Időpontokat azonban nem mondott a vezérigazgató-helyettes a bizonytalanságok miatt.

Hanganyag: Kaputa Júlia