Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Június közepéig az Országgyűlés elé kerülhet a jövő évi költségvetés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány június 15-ig tervezi benyújtani a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatát - tájékoztatott György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően.

Orbán Viktor miniszterelnök május 2-án úgy nyilatkozott: arra kérte a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket.

"Elég példátlan módon már az év felénél legyen meg a következő év költségvetésének kerete, sarokszámai és a bevételi oldala" - fogalmazta meg javaslatát, amelyet a kormánypárti képviselőcsoport támogatott.

Hétfőn - ezúttal is a kormánypárti frakciószövetség üléséről távozóban - azt mondta a miniszterelnök, hogy a nyár közepére állnia kell a 2013-as büdzsé vázának, és szeptemberben már csak a költségvetés nagyobb egységein belüli részdöntéseket kell meghozni. Óvatos tervezési filozófia követésének szükségességéről beszélt és jelezte, megpróbálnak a magyar gazdaság számára, amennyire az a jelenlegi európai viszonyok között lehetséges, egy kiszámítható költségvetést megalkotni.