Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A fogyasztók voltak a Magyar Nagydíj vesztesei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is ellenőrzéseket tartott a Magyar Nagydíj idején a Hungaroringen és annak környezetében. A tapasztalatok azt mutatták, hogy az árusok minden második esetben "elfelejtettek" számlát vagy nyugtát adni a vásárlóknak, kiemelkedően sok volt a bevételeit eltitkoló taxis és a feketemunkás. A NAV 221 ellenőrzés eredményeként összesen 12 millió forint bírságot szabott ki.

A NAV közép-magyarországi regionális adó- és vámszervei az elmúlt hétvégén - a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel közösen - a Formula-1 ENI Magyar Nagydíjnak helyet adó Hungaroringen és annak környékén tartottak ellenőrzéseket, összesen 221 alkalommal.

A bevételek bizonylatolása terén a tavalyihoz hasonló mértékű mulasztást tárt fel a hatóság; azaz minden második kereskedő nem adott nyugtát, számlát. Ez az arány a nézőket szállító taxisok körében lényegesen magasabb volt, az utasok szinte egyetlen esetben sem kaptak a viteldíjról nyugtát.

A vendéglátóhelyekről igazolatlan eredetű jövedéki árut, a versenyre kitelepült árusoktól pedig a vásárlók megtévesztésére alkalmas "FERRARI" jelzéssel ellátott, hamis márkajelzésű ruházati termékeket is lefoglaltak az ellenőrzések során.

Több olyan magánszemély is az adóhatóság látókörébe került, akik engedély és adószám nélkül árusították termékeiket, de kiemelkedő volt a "feketemunkások" aránya is, ugyanis a vállalkozások a foglalkoztatottak több mint felét bejelentés nélkül, illegálisan alkalmazták.

Az ellenőrzések eredményeként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiszabott mulasztási és jövedéki bírságok összege összesen megközelíti a tizenkétmillió forintot - zárul a NAV közleménye.