Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Drasztikusan visszaesett a második negyedévben a Mol nettó eredménye

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Mol Nyrt. 0,7 milliárd forint nettó eredményt ér el a második negyedévben, szemben az első negyedévi 73,7 milliárd forinttal, illetve az egy évvel korábbi 54 milliárd forinttal - közölte a társaság kedden gyorsjelentésében a honlapján.

A Portoflio.hu által megkérdezett elemzők a második negyedévre átlagosan 23,05 milliárd forint nettó profitot vártak, s azt jelezték előre, hogy a viszonylag jó külső környezet ellenére a Mol feldolgozás-kereskedelem (downstream) szegmensében visszaesés lesz a készletátértékelés negatív hatásai miatt, illetve a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág rosszabbul teljesít a csökkenő kitermelési szintek és olajár negatív hatásai miatt.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az első félévben a nettó profit 74,4 milliárd forint volt, majdnem a fele a tavalyinak. Az árbevétel az első félévben 2.667,4 milliárd forint volt, 8 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. Az idei első és második negyedév bevétele lényegében nem tért el egymástól.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a cég elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: az európai gazdasági válság és az arab világban zajló politikai változások erőteljesen befolyásolták a cég teljesítményét, miközben céljaik megvalósítása érdekében a csoport átalakítása tovább folytatódott.

A társaság kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredménye (EBITDA) 2012 első félévében 269 milliárd forintot ért el, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakától. A visszaesés egyik fő oka a szíriai bevételek teljes kiesése 2012-ben, ami még 43 milliárd forintot tett ki 2011 első félévében. Másrészt a downstream üzletág veszteséget könyvelt el készletein és devizás tételein is, ellentétben az előző évben realizált nyereséggel. Ez a hatás 60 milliárd forintot magyaráz a cég szerint az EBITDA értékek közötti különbségből.

Az upstream üzletágban további negatív hatással volt az eredményre az is, hogy alacsonyabb volt a szénhidrogén-termelés, illetve a magyar és a horvát földgázár-szabályozás sem kedvező. Mindezeket csak részben ellensúlyozta a magasabb szénhidrogénár és a devizaárfolyamok kedvező alakulása a gyorsjelentés szerint.

A downstream üzletág újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" üzleti eredményét a nyomott regionális kereslet és a különösen kedvezőtlen petrolkémiai környezet határozta meg. Ezeket a hatásokat csak mérsékelni tudta a feldolgozás és kereskedelem üzletágban valamelyest javuló működési környezet, illetve a menedzsmentnek a hatékonyság javítását és kedvezőbb finomítói termékkihozatalt célzó erőfeszítései.

A jelentés szerint a Mol 151 milliárd forint működési cash-flowt realizált az első hat hónapban, ami 29 százalékkal magasabb az előző évihez képest, tovább erősítve a csoport pénzügyi pozícióját.

A beruházások és befektetések értéke 103 milliárd forint volt 2012 első hat hónapjában, ami 9 százalékkal magasabb, mint az előző évben. A beruházások az upstream szegmensben a kelet-közép-európai régióra, Oroszországra és Irak kurdisztáni régiójára, míg a downstream szegmensben elsősorban a karbantartási munkálatokra irányultak.

A gyorsjelentés szerint a motorüzemanyag fogyasztás tovább csökkent a kelet-közép-európai régióban a romló gazdasági kilátások és a magas üzemanyag árak miatt: a romló kilátások elsősorban a dízel értékesítésre hatottak negatívan, a magas ár pedig a benzin keresletére gyakorolt negatív hatást. A csoport kiskereskedelmi értékesítése összességében 4 százalékkal esett vissza az első félévben a bázishoz képest. Magyarországon például 6,3 százalékkal kevesebb benzint és gázolajat adott el a Mol, mint egy évvel korábban.

Az első félévben az egy részvényre jutó eredmény 847 forint volt, ami a fele az egy évvel korábbinak. Az eredményt jelentősen befolyásolta, hogy a második negyedévben csak 8 forint jutott egy részvényre, szemben az első negyedévi 840 forinttal, illetve a tavalyi második negyedévi 618 forinttal.

A Mol részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papír hétfői záró ára 16.800 forint volt, az elmúlt egy évben pedig 20.600 és 13.760 forint között mozgott.