Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

OTP: lassulhat a hitelportfólió romlásának üteme

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az OTP Bankcsoport bővülő hitelezéssel és a hitelportfólió romlási ütemének csökkenésével számol az év hátralévő részében.

A hitelezésben a második félévben elsősorban Oroszországban számít növekedésre a bank, és ez a csoportszintű eredményekben is meg fog jelenni. Magyarországon főként a kis- és középvállalatoknak nyújtott hitelezés terén várható bővülés, ami éves szinten akár 1 százalékos is lehet - mondta el Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a lakáshitelezést tekintve a bank bízik abban, hogy az augusztus elején bevezetett támogatott hitelkonstrukció hitelkeresletet generál, és ennek hatására megállhat a jelzáloghitel-állomány csökkenése a második félévben.

A jövőre bevezetendő tranzakciós illetékről azt mondta: még nincs döntés arról, milyen mértékben terheli azt ügyfeleire a bank.

Kérdésre válaszolva Bencsik László kifejtette: Magyarország számára üdvözítő lenne, ha az IMF/EU-tárgyalások mielőbb sikerrel zárulnának. Mivel egy hitelmegállapodás javítaná az ország megítélését, ezzel nemcsak az államadósság, hanem a reálgazdaság finanszírozását is olcsóbbá tenné. A forinthitel kamatokon is javítana, az alacsonyabb kamatoknál pedig nagyobb hiteligény jelentkezne. Emellett a bizalom erősödése pozitív hatással lehet a gazdasági szereplők beruházási, befektetési döntéseire is, a foglalkoztatás bővülése és új munkahelyek létrehozása pedig az új beruházásokon keresztül tud megvalósulni.

A bankcsoport második negyedévi tevékenységét értékelve a vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy a konszolidált számviteli eredmény ezúttal magasabb lett a korrigált eredménynél, amit egyszeri tételek magyaráznak. A 37 milliárd forintos korrigált eredmény viszont 15 százalékkal alacsonyabb az első negyedévi profitnál. Ennek oka a kockázati költségek növekedése, ami a portfólióromlás felgyorsulásával van összefüggésben. A második negyedévben 80 milliárd forinttal nőtt a nem teljesítő hitelek állománya az első negyedévi 51 milliárd forintos növekedés után, és elsősorban Magyarországon jelentkezett a romlás.

A hitelállomány a második negyedévben sem nőtt a várt fellendülés ellenére. A második félévben viszont növekedésre számít a bankcsoport elsősorban az orosz piacon várható hitelezési aktivitás növekedésére alapozva. Bencsik László ezt azzal magyarázta, hogy ott szezonálisan mindig a második negyedév az erősebb.

A betétállomány konszolidált szinten stabil maradt, Magyarországon viszont csökkent mind negyedéves, mind éves alapon. A nettó kamateredmény is a hazai piacon romlott a legjobban: az első negyedévhez képest 6 százalékkal, éves szinten 11 százalékkal. A bankvezető ezt azzal magyarázta, hogy csökkentek a kamatmarzsok az erősödő árverseny hatására, ami részben a külföldi bankok forrásgyűjtésére, részben az intenzívebb lakossági állampapír értékesítésre vezethető vissza.