Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A CIB Banknál 45 milliárd forint tőkeemelést hajtott végre az Intesa Sanpaolo

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A CIB Banknál 45 milliárd forint összegű tőkeemelést hajtott végre az anyabank Intesa Sanpaolo, miután a CIB Csoport 2012 első felében az eurózónában folytatódó visszaeséssel és mélyülő válsággal, valamint ezzel együtt a magyar piacon jelentkező recesszióval is kénytelen volt szembesülni, és az első félévet 43,8 milliárd forint veszteséggel zárta, szemben az egy évvel ezelőtti 11,2 milliárd forintos negatív eredménnyel - közölte a pénzintézet.

A CIB Bank konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint készült féléves mérlege azt mutatja, hogy a társaság 2.304 milliárd forintos mérlegfőösszege 8,7 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

Az ügyfélhitel-állomány a bázishoz viszonyítva 11,6 százalékkal csökkent, összege 1.925 milliárd forint volt.

Az új finanszírozás iránti igény alacsony volt a teljes időszakban, habár a lakossági kihelyezések több mint 182 százalékkal nőttek (ezt nagymértékben a fix árfolyamon történő végtörlesztés konverziói tették ki, ami nélkül nem figyelhető meg javulás), az új lízingfinanszírozás a tavalyi alacsony szinten maradt.

Az ügyfelektől származó források teljes állománya, beleértve a befektetési alapokban kezelt vagyont is, 1.581 milliárd forintot tett ki (-3,7 százalék) 2012. június végén. Az egyenleget negatívan befolyásolta néhány nagyvállalat betétkivonása, illetve a fix árfolyamon történő végtörlesztés is jelentősen csökkentette az ügyfelek megtakarításait. A lakossági források (a kibocsátott kötvényeket és befektetési jegyeket is számítva) 835 milliárd forintot tettek ki június végén (-2,7 százalék).

A gazdálkodási környezetet elemezve a pénzintézet megállapítja: 2012 első félévében a magyarországi gazdasági környezetet folyamatosan szélsőségek jellemezték a bankszektort érintő körülmények, többek között az eurózónában jelentkező államadósság-válság; a magyar kormány hazai gazdálkodási környezetet megváltoztató otthonvédelmi programja; a nem fizető hitelek magas aránya (amit a vállalati és a lakossági hitelportfolió minőségének a folytatódó recesszió miatti romlása okoz); a kedvezőtlen pénzpiaci feltételek, a finanszírozás költségeinek növekedése, valamint a likviditási kockázat következtében.

A kedvezőtlen változások ellenére a CIB Csoport továbbra is az egyik legerősebb bankcsoport a magyarországi pénzintézetek rangsorában, tőke ellátottsági mutatója a bázeli előírások 1. pillére alapján meghaladta a kötelező minimumot és 2012. június végére 10,8 százalékot ért el - áll a bank közleményében.

A CIB a második legnagyobb piaci részesedéssel rendelkezik a vállalati hitelezés terén (14,4 százalék a 2012. márciusi adatok alapján), illetve a lakossági betétek piacán (2012 márciusában 9,7 százalék). Ez év júniusának végén ügyfeleinek száma 660 ezer volt.

A féléves pénzügyi beszámoló kitér a hitelezési kockázatokra is megállapítva, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezeti hatások az összes szegmensben negatívan befolyásolták az eszközállomány minőségét - és növelték a hitelezési veszteségeket. E hatások enyhítése érdekében a CIB Csoport létrehozott egy csoportszintű workout programot, javította a hitelbehajtási és átütemezési folyamatot, valamint pontosan meghatározta és elválasztotta egymástól az üzleti és hitel-jóváhagyási funkciók felelősségi körét. A csoport prudens értékvesztési és céltartalék-képzési politikát alkalmazott, így az értékvesztés állománya az elmúlt három és fél év során összesen 157 milliárd forinttal nőtt.

Az értékvesztés-állomány ügyfélhitelekhez viszonyított aránya 2009 decemberéhez képest 2012 júniusára 5,4 százalékról 15 százalékra nőtt.