Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nőtt az utasszám és a bevétel a MÁV-Startnál az első fél évben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A MÁV-Start Zrt. az idei első fél évben növelte menetdíjbevételeit, több utast szállított, mint az előző év azonos időszakában és nőtt az átlagos utazási távolság is - közölte a vasúttársaság.

Az értékesítés nettó árbevétele 35,037 milliárd forint volt 2012 első fél évében, 245 millió forinttal, azaz 0,7 százalékkal több mint tavaly ugyanebben az időszakban, a társaság első félévi tervét pedig 1,157 milliárd forinttal, 3,4 százalékkal haladta meg.

A teljes utaslétszám fél év alatt 800 ezerrel nőtt, 71,666 millió főre. A fizető utasok ezen idő alatt 68 millió kilométerrel többet utaztak, mint az előző év hasonló időszakában.

A legkiemelkedőbb emelkedés a teljes árú menetjegyek értékesítésében mutatkozott, a bázishoz képest 13,1 százalékkal nőtt a bevétel, 10,474 milliárd forintot tett ki 2012 első fél évében.

A tájékoztatás szerint erőteljes növekedés volt tapasztalható a nemzetközi utazásoknál is, a külföldi menetdíjbevétel a félévi tervhez képest 18,1 százalékkal nőtt.

A közlemény emlékeztet, 2011 őszén volt érzékelhető először, hogy megfordult az elmúlt évek kedvezőtlen vasúti utasvesztési folyamata, s tíz év után először nőtt azoknak a száma, akik a vasutat választották az utazásaikhoz. Tavaly az első nyolc hónapban mintegy 3 és fél millióval több fizető utast számlált a vasúttársaság, akik csaknem 160 millió kilométerrel többet tettek meg vonaton, mint az előző esztendőben.

További, jelentős növekedést vár a személyszállító vasúttársaság az idei évre tervezett szolgáltatásfejlesztésektől és komfortjavító intézkedésektől - olvasható a társaság közleményében.