Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Erősödött a forint péntek délutánig

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben, amit elsősorban az euró dollárral szembeni térnyerése motivált.

Az eurót délután fél négy után 283,96 forinton jegyezték a délelőtti 284,70 forint és a csütörtök délutáni 285,28 forinttal szemben.

Napközben ennél erősebb szinten, 283-nál is járt a forint az euróval szemben, annak hatására, hogy az euró is erősödött a dollárral szemben. Kereskedők szerint az euró/dollár jegyzést elsősorban a Fed elnökének délutáni beszéde előtti pozíciórendezések mozgatták.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Ben Bernanke közép-európai idő szerint késő este szólal fel a világ vezető jegybankjainak a Wyoming állambeli Jackson Hole-ban tartandó szokásos éves értekezletén. A piac ugyan változatlanul vár valamit Ben Bernanke pénteki beszédétől, de a vérmes remények már elszálltak, mára az a vélemény kerekedett felül, hogy Bernanke nem fog nagy horderejű bejelentéssel előállni, sőt talán utalást sem tesz monetáris ösztönző intézkedések gyors megtételére.

A dollár jegyzése péntek délután 225,21 forint volt a délelőtti 227,60 forint és a csütörtök délutáni 227,78 forint után.

A svájci frank árfolyama 236,47 forintra csökkent a délelőtti 237,00 forintról, előző nap délután 237,57 forint volt az árfolyam.

A japán jen 2,8722 forintot ért, délelőtt 2,9000 forinton, előző nap 2,9015 forinton jegyezték.