Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ahol Görögország eladósodottságán is túltesznek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tokió maga a megtestesült konzummámor, ám a káprázatosan csillogó üzletek és áruházak látványa nem több illúziónál. A világ harmadik ipari hatalma évtizedek óta hitelből él: az egymást követő kormányok 11 billió eurónyi adósságot halmoztak föl, ami a hazai össztermék (GDP) 230 százalékának felel meg. Japán ezzel még az európai éllovas Görögországot (165 százalék) is lekörözi.

A távol-keleti szigetországot ketyegő időzített bombához hasonlítja a Der Spiegel elemzése. A 90-es években bekövetkezett tőzsdekrach és az ingatlanpiac válsága olyan csapást mért a gazdasági csoda egykori országára, amelytől az a mai napig nem tudott magához térni. A növekedési mutatók minimálisak, az adóbevételek az állami kiadásoknak a felét sem fedezik. A költségvetés egyre nagyobb hányadát hitelből kell finanszírozni. Ördögi kör.

Annak oka, hogy ez a tragédia eddig szinte észrevétlen maradt, egy bizarr körülményben rejlik. Az euróövezet válsággal küzdő államaival ellentétben Japán alig fizet kamatot a fölvett kölcsönök után. Az átlagos kamatláb 0,75 százalék. A többi ország bankoktól vagy az IMF-től vesz föl hiteleket - Tokió viszont saját állampolgáraitól. A japán állampapírok 95 százalékát bankok és biztosítók vásárolják fel - a lakosság megtakarított pénzéből.

Ez az "örökmozgó pénzszivattyú" azonban sokáig nem tartható fenn. A tokiói egyetem szakértői kiszámolták: még ha a lakosság minden pénzét állampapírokba fektetné is, 12 év múlva már az sem volna elég az állam pénzszükségletének a fedezéséhez. Ha viszont Japán külföldön keresne befektetőket, az óhatatlanul adósságválsághoz vezetne - jósolja Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza.

Aki ezt megakadályozhatná, az a tokiói üvegfalú felhőkarcolók között meghúzódó szerény épületben, a jegybank székházában ül. Sirakava Maszaaki, a nemzeti bank elnöke csöppet sem híve a nyugati kollégái által védelmezett pénzpolitikai elveknek. Ehelyett magas fordulatszámon működteti a bankóprést, hogy megpróbálja felpörgetni a gazdaságot. A jegybank 2011 óta gigantikus méretű mentőprogramokat indított, összesen 900 milliárd euró értékben. (Az eurózóna államai által finanszírozott mentőcsomag volumene 700 milliárd.)

A kamatszint, amelyen japán bankok pénzt vehetnek föl a jegybanktól, már évek óta a nulla közelében van. Sirikava tehát pontosan azt teszi, amit manapság dél-európai politikusok követelnek az Európai Központi Banktól. A módszer azonban nem sokat segített Japánon. Az olcsó pénz megreked a bankoknál, és nem áramlik tovább a reálgazdaságba. Ez sem tántorítja el az újonnan megválasztott kormányfőt attól, hogy nyomást gyakoroljon a bankelnökre.

Abe Sindzo december végén hatalmas, 91 milliárd eurónak megfelelő értékű gazdaságélénkítő programot harangozott be az alsóházban. Elsősorban az építőiparban eszközölt állami beruházások révén akar új életet lehelni a gazdaságba. Ezzel párhuzamosan pedig Sirikavának "korlátlan mennyiségű pénzt kellene pumpálnia a gazdaságba". Amennyiben a jegybank erre nem hajlandó, a miniszterelnök kész törvényt módosítani és a jegybankot politikai irányítás alá helyezni.

Közgazdászok szerint semmi értelme az efféle terveknek. "Ez olyan, mintha egy vezető, akinek a járműve a fal felé halad, beletaposna a gázpedálba" - vélekedik Krämer. Klaus-Jürgen Gern, a kieli világgazdasági kutatóintézet Ázsia-szakértője szerint Abe elképzelése "egyszerűen tehetetlenségről" tanúskodik.

Azt Sirikava is elismeri, hogy a monetáris politika révén "csupán időt lehet nyerni". "Ezáltal mérsékelhető a szenvedés, vele párhuzamosan azonban a kormánynak reformokat kell végrehajtania" - hangoztatta a német hírmagazin tudósítójának.

Csakhogy az utóbbi évtizedekben sorra elbuktak azok a politikai próbálkozások, amelyeknek a célja a túlszabályozott gazdaság aktivizálása volt. Japán rendre elaludta a számítástechnika terén lezajlott forradalmakat, mivel "az erőteljes állami beavatkozás révén minél több munkahelyet akart megőrizni" - mutatott rá Martin Schulz, aki 12 éve dolgozik a tokiói Fujitsu Research Institute-nál.

Abe még elődjének azt a tervét is meg akarja fúrni, amellyel az előző kormányfő fokozatosan ötről tíz százalékra tervezte emelni az áfa mértékét.

"Ha nem hajtjuk végre a szükséges fiskális reformokat, akkor előbb-utóbb emelkedni fog a japán állampapírok kockázati felára" - figyelmeztetett Sirikava bankelnök.

Ez egyenlő volna azzal, amikor valaki kihúz egy lapot a kártyavárból. A kormány már ma is a költségvetési kiadások egynegyedét fordítja adósságtörlesztésre. Ha a hitelekért még magasabb kamatot kellene fizetnie, azáltal még gyorsabban növekedne az adóssághegy.

"Potenciális kockázatot" jelent továbbá az a "nagy mennyiségű állampapír, amelyet a bankszektor birtokol" - figyelmeztet Sirikava. Ha egy napon a kamatok felszöknek, az veszélybe sodorhatná az egész szektor stabilitását.

Ez volna az az időpont, amelyben a válság hullámai túlcsapnának Japán határain. Európában alig ismert pénzintézetek, mint a Mitsubishi UFJ átfogó nemzetközi tevékenységet folytatnak, ezért megingásuk az egész globális pénzvilágot megrendítené. Egy japán adósságválság következményei ezért beláthatatlanok lennének.

Schulznak meggyőződése, hogy "nagy krach" nem fog bekövetkezni. Mivel a japán hitelezők - már csak önvédelemből is - kötvényeiket legföljebb kis adagokban dobják piacra, a következő években inkább "sok kis krachra" lehet számítani. Ennek ellensúlyozására az adók terén lát lehetőséget, azok ugyanis Japánban még viszonylag alacsonyak.

Krämer azonban óva int egy japán adósságválság alábecsülésétől, a lélektani hatásoktól: "Mi történne például, ha Japán után a befektetők bizalma a világ második nagy adósában, az Egyesült Államokban is meginogna?"