Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tőzsde: Erősödés várható Európában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Enyhén emelkedő indexekre lehet számítani kedden az európai tőzsdék nyitásakor.

A határidős jegyzések alapján a Reuters hírügynökség által megkérdezett piaci szakértők azt várják, hogy a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100, 0,2 százalékkal, a frankfurti DAX-30 szintén 0,2 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,3 százalékkal emelkedik nyitáskor.

Az ázsiai indexek többnyire emelkedtek és az amerikai határidős indexek 0,1 százalékos emelkedést jeleznek, ami arra utal, hogy a New York-i nyitás után Amerikából is támogatást kaphatnak az európai tőzsdék.

Hétfőn vegyesen zártak a nagy európai piacok. Az FTSE-100 0,16 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,07 százalékkal emelkedett, a DAX-30 viszont 0,32 százalékkal gyengült.

Az amerikai gazdaság javuló teljesítménye, az összességében eddig biztató vállalati eredmény-beszámolók és az ázsiai piacok jó keddi teljesítménye várhatóan emelkedő árfolyamokat hoz Európában is. Hogy tartós marad-e az irányzat, az most elsősorban attól függ, hogy milyen döntések születnek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nyílt piaci bizottságának szerdán végződő ülésén. A javuló amerikai gazdasági kilátások nyomán felerősödött a spekuláció, hogy a Fed felhagy agresszív hitelkönnyítő politikájával. Egyes elemzők szerint viszont a munkanélküliségi adatok messze nem olyan kedvezőek, hogy indokolnák a gazdaság monetáris ösztönzésének visszafogását.

Az ázsiai piacok fellendültek kedden. A tokiói Nikkei-225 a hétfői 0,9 százalékos esést követően 0,39 százalékkal emelkedett, főleg azért, mert a piac a következő napokban jó eredmény-beszámolókat vár a bankszektorból. A koreai Kospi 0,84 százalékkal, a Shanghai Composite pedig 0,15 százalékkal emelkedett a kereskedés vége felé. A hongkongi Hang Seng indexet leszorította az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) árfolyamának esése, amelyet az váltott ki, hogy a Goldman Sachs 1 milliárd dollár értékű ICBC-részvénycsomagot dobott piacra.