Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Széles sávban mozgott a BUX csütörtökön

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,55 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel 19 368,02 ponton zárt csütörtökön. Az elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint 150 pont volt a maximum és a minimum között a különbség.

A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: két nagy irányváltás is volt csütörtökön. Délelőtt emelkedett, délután a nemzetközi trenddel szemben lefelé mozgott a BUX, majd a kereskedés utolsó órájában ismét emelkedett, végül a nulla közelében, a negatív tartományban zárt. Viszonylag sok, több mint 150 pont volt a maximum és a minimum között a különbség - hívta fel a figyelmet.

Varjú Péter szerint a hazai kereskedésnek a nemzetközi hangulat sem segített.

A forint erősödött, és az OTP általában ezzel együtt szokott mozogni, de most nem sikerült emelkednie. A bankpapír az utolsó órában tudta a pozitív tartományba feltornászni magát - fogalmazott.

A Mol 35 forinttal, 0,19 százalékkal 18 565 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 3 forinttal, 0,06 százalékkal 4633 forintra erősödött, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 407 forintra esett, forgalma 375,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,09 százalékkal 37 165 forintra gyengült, a részvények forgalma 767,1 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis értéke 181,3 millió forintos forgalom mellett 185 forinttal, 0,99 százalékkal 18 515 forintra csökkentett.

A BUMIX 1026,68 ponton zárt csütörtökön, ez 4,37 pontos, 0,42 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.