Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Inflációs veszélyekre hívta fel a figyelmet a kínai központi bank

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kínai növekedés stabil, az ország ugyanakkor továbbra is fokozott inflációs veszélyekkel kénytelen szembenézni - áll a kínai központi bank első negyedévet értékelő jelentésében.

A központi bank szerepét betöltő Kínai Népi Bank monetáris politikai bizottságának ülése után kiadott közlemény szerint az év első három hónapjában sikerült a stabil makrogazdasági környezet fenntartása és a célul kitűzött óvatos monetáris politika megvalósítása.

A közlemény szerint a fentiek a jövőben is követendő irányként szolgálnak, a hosszútávú célok pedig többrétűek: így magukban foglalják egyrészt a gazdasági növekedés fenntartását, a gazdasági szerkezetátalakítás folytatását, az infláció kordában tartása mellett.

Ez utóbbi ugyanakkor nem lesz könnyű feladat, az árszínvonal a február eleji tavaszi fesztivál ideje alatt például 10 havi rekordra, 3,2 százalékra nőtt, s elemzők szerint 2013 egésze során annak értéke a tavalyi 2,6 százalékos éves átlagához képest a 3,5, de akár az 5 százalékos értéket is elérheti, közelítve a 2011-ben komoly társadalmi frusztrációt okozó 5,4 százalékos értéket.

A monetáris politika bizottság ülésén a kamatlábak további liberalizációját sürgette, valamint a kínai valuta előtt álló árfolyamreform továbbvitelét szorgalmazta a jüan értékének stabilan tartása, s a fizetőeszköz további nemzetközivé válása érdekében. Kiemelt feladat idén a gazdaság likviditásának biztosítása, többek közt a gazdaság lassulását szenvedő vállalatok hitelezése és a társadalmi projektek finanszírozása miatt - áll a jelentésben.

A központi bank a világgazdasági környezettel kapcsolatban úgy fogalmazott: az ugyan már némi talpra állást mutat, továbbra is lehet azonban "komplikált" helyzetekre számítani.