Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

BÉT: kis forgalom mellett jelentős mozgások

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,92 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 17 969,97 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint az 5 milliárd forint körüli forgalom alapján nyugodt nap volt a magyar börzén. Ennek ellenére jelentős mozgások voltak: a gyógyszerszektor igen nagyot esett, a Richter közel 2, az Egis is majdnem 3 százalékot. Mellettük a Molt emelte ki, amely egész nap felfelé "kanyargott", sikerült a 16 ezer forintos szint fölé "másznia", ahol szépen stabilizálódott.

A forint piaca izgalmas volt az üzletkötő szerint. A gyengülés Matolcsy György reggeli interjúja kapcsán indult el, ami azért érdekes, mert nem lehetett benne "olyan borzalmasan sok új elemet" találni a jegybanki stratégia keretében megismertekhez képest - mondta Varjú Péter.

A Mol 200 forinttal, 1,25 százalékkal 16 240 forintra erősödött, 739,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,88 százalékkal 4510 forintra csökkent, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,19 százalékkal 414 forintra esett, forgalma 638,8 millió forint volt.

A Richter 650 forinttal, 1,91 százalékkal 33 300 forintra gyengült, forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis értéke 220,2 millió forintos forgalom mellett 490 forinttal, 2,69 százalékkal 17 710 forintra csökkent.

A BUMIX 962,91 ponton zárt csütörtökön, ez 6,58 pontos, 0,68 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.