Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

KSH: csökkent a háztartások havi fogyasztási kiadása tavaly

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyar háztartások fogyasztási kiadásai havonta fejenként 65 790 forintra rúgtak tavaly, ez a 2011. évinél 2,1 százalékkal alacsonyabb - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című szerdai kiadványában.

A ruházat és lábbeli, valamint az egyéb termékek és szolgáltatások fogyasztásának volumene mintegy 7 százalékkal csökkent, a legnagyobb mértékben - 8,1 százalékkal - pedig a szeszes italokra, dohányárukra fordított kiadások estek vissza. Ebben a jövedékiadó-emelés árnövelő hatásán kívül a vendéglátóhelyeken bevezetett erőteljes korlátozás, illetve tiltás, továbbá a munkahelyi ellenőrzések szigorítása is szerepet játszott a KSH szerint. A hírközlésre fordított kiadások volumene 2,5 százalékkal csökkent.

2012-ben a háztartások havi fogyasztási kiadásai közül csupán az egészségügyi kiadások emelkedtek, reálértéken 1 százalékkal.

A háztartások kiadásaiknak több mint felét, 51,7 százalékot lakásfenntartásra, háztartási energiára és élelmiszerre költötték, ezek közül is lakásfenntartásra és háztartási energiára fordították a legtöbbet, ami az előző évinél 0,7 százalékponttal nagyobb hányadot jelentett. A háztartásoknak a napi szükségletek - az étkezés, a lakhatás, a munkába, az iskolába járás költségeinek - fedezése után a többi szükséglet kielégítésére már csak összes kiadásuk alig több mint 37 százaléka maradt, ez 2012-ben az elmúlt évihez képest 0,9 százalékponttal csökkent.

A KSH az alsó és a felső jövedelmi ötödben is felmérte a háztartások fogyasztását. E szerint a háztartások összes fogyasztása 2012-ben nominálértéken a legalsó, vagyis a legszegényebb jövedelmi ötödben 34 479, míg a legfelsőben 123 388 forint volt. 2012-ben tovább nyílt az olló a legrosszabb és a legjobb anyagi helyzetben lévő háztartások között, ezt az is mutatja, hogy a családok fogyasztásának volumene az alsó jövedelmi ötödben sokkal nagyobb mértékben, 5,1 százalékkal csökkent, míg a legfelső ötödben csak 1,1 százalékkal.

Az alsó jövedelmi ötödben élők kiadásaik 61,8 százalékát fordítják a létfenntartáshoz szükséges rugalmatlan alapszükségleteik kielégítésére, így élelmezésre és lakásfenntartásra. A legjobb anyagi körülmények között élőknél ez 42,9 százalék volt 2012-ben.

A KSH felméréséből kiderült az is, hogy 2012-ben az előző évihez képest dinamikusabban, 5,6 százalékponttal nőtt a plazma- és az LCD-televízióval, 4,9 százalékponttal a hordozható számítógéppel, 3,4 százalékponttal a digitális fényképezőgéppel és 1,6 százalékponttal a mosogatógéppel ellátottság. A digitális fényképezőgépek és a laptopok elterjedtsége a középső jövedelmi kategóriákba (2., 3. és 4. jövedelmi ötödbe) tartozó háztartásoknál mért erőteljes növekedés következménye.

Az előfizetéses mobiltelefonok terjedési üteme csökkent 2011-hez képest (2012-ben 2,5, 2011-ben pedig 5,2 százalékpont volt). A kártyás mobiltelefonokkal való ellátottság kismértékben (1,1 százalékponttal) szintén csökkent, annak következtében, hogy előfordulása csak a legalsó ötödben nőtt, a többiben visszaesett.