Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ennyi osztalékot fizet az OTP

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az OTP Bank 120 forint osztalékot fizet részvényenként - döntött a bank pénteki, Budapesten tartott éves közgyűlése. A tulajdonosi fórum által elfogadott mérleg szerint 52,573 milliárd forint lett az adózott eredmény, ebből 33,6 milliárd forintot osztalékfizetésre fordítanak, a mérleg szerinti eredmény 13,716 milliárd forint lett.

A bank alapszabálya szerint a saját részvényekre eső osztalékot felosztják az osztalékra jogosult részvényesek között. Az osztalékot 2013. június 10-étől fizetik ki.

Az elfogadott mérleg alapján az OTP Bank mérlegfőösszege 6471,39 milliárd forint volt, az adózott nyereségből 5,25 milliárd forintot általános tartalékképzésre kell fordítani.

Csányi Sándor a részvényeseknek elmondta: a devizahitelek végtörlesztése alapvetően nem a 2012-es, hanem az előző évi banki teljesítményre hatott.

Az elnök-vezérigazgató az OTP-csoporton belüli folyamatokkal kapcsolatban elmondta: az előző évekhez hasonló tendencia folytatódott, nőtt az OTP tulajdonában lévő külföldi leánybankok részaránya a csoport által megtermelt konszolidált nyereségből, bankadóval együtt több mint 50 százalékra.

Az OTP konszolidált mérlegfőösszege tavaly 10 113,46 milliárd forint volt, a csoport szintű nettó eredmény 122,6 milliárd forintot tett ki, a nettó nyereség az előző évben 83,8 milliárd forint volt.

Az elnök-vezérigazgató a hazai banktevékenységről kifejtette: a vállalati hitelezés területén a bank kihelyezései 5 százalékkal nőttek. Jelentős bővülés volt az agrárhitelek területén (13 százalékkal), s Magyarországon 10,6 százalékra sikerült növelni a vállalati hitelezésben a piaci részesedést. A kártyaüzletágban a paypass kártyák számát megtízszerezték az OTP-nél.

Az elnök-vezérigazgató a leánybankokról elmondta: az orosz bankpiac dinamikusan bővül, ebben az OTP-nek is fontos szerep jut. Csányi Sándor kiemelte: az orosz bank nyeresége 47,2 milliárd forint lett, Ukrajnában viszont jelentősen csökkent az eredmény, 5 milliárd forintról 500 millióra. A fogyasztási hitelállomány viszont 282 százalékkal nőtt, miután az orosz modellt kezdték bevezetni az ukrán piacon.

Az elnök-vezérigazgató rámutatott: tavaly két nagy vesztese volt a csoportnak, nevezetesen a Montenegróban és Szerbiában tevékenykedő leánybankok, ezekben az országokban 4, illetve 5 milliárd forint veszteséget halmoztak fel az elmúlt évben.

Csányi Sándor szerint 1 százalék körüli gazdasági növekedés várható az idén Magyarországon, a régió egészére 2,6 százalékos bővülést várnak a bank szakértői ebben az évben.

Hozzátette: a bank organikus növekedését tervezik, de keresik az akvizíciós lehetőségeket is. Kiemelte: a bank tőkemegfelelési szintjét nem kívánják tovább növelni, a hitel/betét mutatónál 100 százalék alatti mértéket akarnak elérni.