Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Demján az államfőhöz fordult a takarékszövetkezeti törvény miatt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Módosításokkal ismét elfogadta a parlament kormánypárti többsége pénteken a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvényt. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség jogorvoslatot kezdeményez minden hazai, és ha kell, európai fórumon a jogszabály ellen. Demján Sándor, a szövetség elnöke azt mondta, újabb levelet ír a köztársasági elnöknek, ebben azt kéri Áder Jánostól, hogy küldje a jogszabályt alkotmánybírósági normakontrollra.

Közös sajtótájékoztatón tartott a 105 tagú Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és a 65 takarékszövetkezeti taggal rendelkező Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára csalódottságának adott hangot, mert szerinte a közösen felépített, megszakítással 170 éve működő szövetkezeti rendszer tagjainak munkájáról döntöttek úgy a jogszabályalkotók, ahogy ilyen ügyben nem lehet, az érdekeltekkel nem egyeztetve. Minden létező, többek között európai fórumon fellépnek ezért a "mostani lehetetlen helyzet" megszüntetése érdekében.

Idézte Áder János Kövér Lászlónak intézett levelét, melyben a köztársasági elnök azt írta: a "törvénnyel nem értek egyet." Az Országgyűlés pénteki döntése azt mutatja, hogy ennek ellenére nem értették meg az aggályokat, és "ha ezt meg lehetetett tenni, mást is meg lehet tenni." Szerinte az új törvény alkotói a szövetkezeti működés egyetlen alapelvét sem vették figyelembe.

Az új jogszabály arról szól, hogy a tulajdon, vagyis a Takarékbank vezetése leváltja a tulajdonost, a takarékokat. Ki látott már ilyet? - kérdezte Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke. A takarékok 53 milliárd forintnyi tőketöbblettel rendelkeznek, és megfelelnek az új bázeli likviditási és tőkekövetelményeknek, ezért szerinte nem igaz az sem, hogy emiatt lenne szükség a változásokra. "Rajtunk így nem kell segíteni!" - fogalmazott.

Szelíd üzletemberek vagyunk, a takarékszövetkezetek betartják a jogszabályokat - közölte Demján Sándor, aki a betétesekhez is szólt: a szövetkezetek biztosítják betéteseiket, hogy a pénzük a lehető legbiztonságosabb helyen van, pánikra nincs ok.

Demján újabb levelet írt az államfőnek, azt kérve, hogy küldje normakontrollra a törvényt.

A takarékszövetkezetek szerinte azt szerették volna, ha alárendelt kölcsöntőkét kapnak (ezt visszafizették volna), ami lehetőséget adott volna a lassú, evolúciószerű növekedésre. Pártolják a takarékok, hogy jelentősen növekedjen a részesedésük, de nem lehet rohamléptekben haladni - hangsúlyozta. Demján ezt elmondása szerint úgy képzelte el, hogy a takarékok fejlesztési banki kötvényt vásároltak volna, (az MFB aztán segítette volna tőkéhez jutni őket), de ez kizárólag szövetkezeti tulajdon lett volna. A kötvénykibocsátás szervezője a Demján által alapított Gránit Bank helyett bárki más is lehetett volna 0,2-0,3 százalékos díjért - mondta.

A csődbe ment Jógazda vagy a Soltvadkert és Vidéke takarék nem a mi érdekkörünkben volt - hívta fel a figyelmet. A tények figyelembe vétele helyett szerinte ma összemossák egymással a kis számú nehézséggel küzdő és a nagy számú jól működő takarékot. Problémásnak nevezte a Takarékbankban megjelenő állami tulajdon jövőbeni értékesítésének szabályozását is.

Az Országgyűlés rendkívüli ülésnapján fogadta el a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvény módosított változatát. A korábbi államfői vétó után átírták a szöveget, a többi között átmenetileg enyhítettek a rosszhitel-mutatók feltételein, mert több takarékszövetkezet nem felelt volna meg a korábbi mértéknek.

Az új takarékszövetkezeti koncepció kidolgozásában részt vevő Vojnits Tamás kormánybiztos a Napi Gazdaságnak korábban azt mondta: nincs szó államosításról. Hangsúlyozta: a takarékszövetkezetek és hitelszövetkezetek központi irányítású integrációjával a betétesek nagyobb biztonságban lesznek, mint korábban, és jobb lesz az ügyfelek kiszolgálása.