Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Növekedésre számítanak a kereskedők

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az előrejelzések azzal számolnak, hogy lakosság fogyasztásának visszaesése megáll idén, és egyes területeken növekedésnek is indulhat - mondta az InfoRádió kérdésére az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György. A GfK Hungária szerint a főszezonnak számító július-augusztusra biztatóak a kilátások.

A GfK Hungária a Retail and Technology-ra hivatkozva azt írta, az év első öt hónapjában 5 százalékkal több hűtő és 10 százalékkal több fagyasztószekrényt vettek az emberek, mint 2012 azonos időszakában. A GFK Hungária szerint a főszezonnak számító július-augusztusra biztatóak a kilátások.

Az átlagárak alig változtak: a hűtőszekrények 0,5 százalékkal kerültek többe, a fagyasztók átlagára viszont 1,6 százalékkal csökkent. A vásárlók egyre jobban figyelnek az energiahatékonyságra is - az eladott hűtők háromnegyede A+-os, de az ennél energia-hatékonyabb modellekből is egyre többet vesznek.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György az InfoRádiónak azt mondta, az előrejelzések azzal számolnak, hogy lakosság fogyasztásának visszaesése megáll idén, és egyes területeken növekedésnek is indulhat.

A növekedésnek indult háztartási nagygép piac úgy tűnik, 2013 első hónapjaiban pozitív tendenciát követ, hiszen a legtöbb kategóriában folyamatosan bővül az értékesítés az előző év azonos időszakaihoz képest - olvasható a GfK közleményében.

A hűtőszekrények és fagyasztók fő szezonjának számító hónapok - július, augusztus - még épp csak megkezdődtek, ám az előjelek már most biztatók. A kereskedők is erre az időszakra hegyezik ki az akcióikat, illetve csereakciókkal próbálják ösztönözni a vásárlókat - jelzi a kutatócég.

Az elmúlt évek eladási trendjével kapcsolatban kiemelik, hogy míg 2011-ben még egyenletesebben oszlott el a szezon a nyári hónapok között, addig 2012-ben elsősorban a július "mentette meg" a hűtőszezont. Az előző évek tendenciái bár azt mutatják, hogy júliusban csúcsosodik ki leginkább a hűtők értékesítésének trendgörbéje, idén látszólag már tavasszal (április-május körül) megtört a jég és növekedésnek indult az eladás volumene. A fő szezon pedig még ezután következik - teszik hozzá.

Hanganyag: Windisch Judit