Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vizeivel mutatkozik be Magyarország a világnak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Magyarország részt vesz a 2015-ös milánói világkiállításon, erről a kormány szerdai ülésén döntött - közölte a kormányszóvivő pénteken.

Giró-Szász András kiemelte: az expón való részvétel meghatározó az ország nemzetközi megítélése szempontjából, emellett üzleti, turisztikai és diplomáciai jelentőséggel bír.

Szőcs Géza, a magyar részvételért felelős kormánybiztos elmondta, hogy Magyarország a világkiállításon a víz témáját kívánja hangsúlyosan megjelentetni. Ez magában foglalja az édes-, a gyógy- és az ásványvizet - fűzte hozzá.

Közölte, hangsúlyosak lesznek továbbá olyan versenyképes mezőgazdasági termékek, amelyekről a világ kevesebbet tud.

Mindazt meg kell mutatnunk, ami az országban vonzó, amire büszkék vagyunk - hangsúlyozta Szőcs Géza.

Közölte, hamarosan megkezdődhet a magyar pavilon felépítését célzó közbeszerzési, tervpályázati eljárás. A nyertes pályázat kiválasztása után következhet a kivitelezési tervek megpályáztatása.

Olaszország 2015-ben május 1. és október 31. között Táplálni a világot, energiát adni az életnek jelszóval rendezi meg a világkiállítást. A hat hónapon át tartó eseményre eddig 128 ország és több nemzetközi szervezet jelezte részvételét. A kiállítás fél éve alatt 20 millió látogatót várnak Milánóba.
Giró-Szász András kiemelte: az expón való részvétel meghatározó az ország nemzetközi megítélése szempontjából, emellett üzleti, turisztikai és diplomáciai jelentőséggel bír.

Szőcs Géza, a magyar részvételért felelős kormánybiztos azt mondta, hogy Magyarország a világkiállításon a víz tematika mentén kíván hangsúlyosan megjelenni.